Knut Vollebaek mindent meg fog tenni a probléma
megoldása érdekében, hogy Szlovákiában biztosított legyen a kisebbségi nyelvhasználat – mondta el az Országgyűlés Külügyi Bizottságának keddi tanácskozása után.

“Az, ahogyan Szlovákiában a nyelvtörvény módosítását elfogadták, nem járult hozzá a jó politikai légkörhöz, de ez nem jelenti azt, hogy a törvény önmagában a nemzetközi jogba ütközne” – mondta el a főbiztos. “Kétségtelen, hogy a törvény bizonyos paragrafusai homályosak, és többféleképpen értelmezhetőek, ezért fontos a végrehajtási iránymutatók gondos kidolgozása, hogy elejét vegyék a jogszabály félreértelmezésének” – tette hozzá. A szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott bírálatok közül néhány jogos és építő jellegű, néhány azonban túlzó és félrevezető – mondta az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa. Knut Vollebaek üdvözölte a magyar és a szlovák kormányfő múlt csütörtöki szécsényi találkozóján elfogadott közös nyilatkozatot, amelyben a felek megállapodtak, hogy elfogadják az EBESZ támogatását a nyelvtörvénnyel kapcsolatos vita rendezésére. A főbiztos hozzátette: nagyon reménykeltőnek értékeli a nap folyamán Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével folytatott találkozóját, és bízik benne, hogy a feleknek sikerül megoldást találniuk.

Németh Zsolt megköszönte a főbiztosnak, hogy felvállalta a felvidéki magyarok ügyét, s hajlandó közvetíteni a szlovák és a magyar fél között. Szlovákia a fideszes politikus szerint nem jóhiszeműen viszonyul a Bajnai-Fico találkozóhoz, hiszen a szlovák miniszterelnök azt kommunikálja, hogy legyőzte magyar kollégáját. Ráadásul azt állítja: a kisebbségi főbiztos szerint semmit nem kell módosítani a nyelvtörvényen. Németh Zsolt szerint Szlovákia gúnyt űz Magyarországból, így valószínűleg arra kell készülni, hogy a szlovákok nem lesznek valódi partnerek sem uniós, sem kétoldalú tárgyalásokban.Ugyanakkor lát némi fényt az alagút végén, ugyanis azt Szlovákia meghátrálásaként értelmezte, hogy a szlovákok felfüggesztették a törvény végrehajtását, legalábbis ami a büntetések kiszabását illeti. Szerinte megnyugtató megoldást csak a nyelvtörvény módosítása jelenthet, de csak akkor, ha Szlovákia nem csak a nyelvtörvény úgynevezett végrehajtási intézkedéseit módosítja.

Kozma József szocialista bizottsági alelnök szerint a főbiztos világossá tette, hogy Fico értelmezése nem egyezik meg az ő álláspontjával.A bizottság szocialista alelnöke szerint főbiztos feladata a kisebbségek védelme, ezért nem véletlen, hogy a főbiztos szerint most Szlovákiának van tennivalója a nyelvtörvény kapcsán. Kozma szerint célszerű lenne, ha nem csak a nyelvtörvénnyel foglalkozna Szlovákia, hanem ki kellene nyitniuk a kisebbségek védelméről szóló jogi szabályozást is.

Felvidék Ma, index.hu, MTI, VZS