Az oroszlános márka még 2000-ben rukkolt elő a 206 CC-vel, majd 2003-ban az egy számmal nagyobb nyitható tetejű 307-essel. A franciák remek üzleti érzékkel rájöttek, hogy a piac ráharapott a keménytetős, ugyanakkor megfizethető kupé-kabrió kombinációkra. Innentől kezdve már csak előre vezetett az út, amelynek eddigi legutolsó állomása a 308 CC. A csúcsverziót kaptuk meg a szokásos egyhetes tesztelésre.

Alaktan

Akárcsak az alapmodell 308-as, a CC is látványosan megújult az elődjéhez képest. Elölről ugyan már ismerős a félelmetes cápavigyor, de a motorháztető fedele sokkal plasztikusabb: a V alakú középső rész magasan kiemelkedik az elnyújtott fényszórók síkjából. Hátul is sokkal izgalmasabbá vált a kép. Érdekes, hogy fotókon kissé kaotikusnak tűnik a sok törésvonal, a beépített légterelő és a fekete áldiffúzor, de élőben kifejezetten attraktív mindez. Az utasteret pedig – egy csodálatos ívű kupola fedi, amelyről egyszerűen nem tudni, hogy elölről vagy hátulról nézve szebb-e. Lebontása után egy agresszíven emelkedő övvonalú kabriót kapunk, amelynek igen erősen megdöntött elülső oszlopai mélyen benyúlnak a fejünk fölé. A jókora „nyeles” tükrök pedig, ki tudja miért, de sokkal jobban mutatnak ezen a karosszérián, mint ha csak úgy kitüremkednének belőle…

Belvilág

Az utastér és a műszerfal kialakítása alapvetően azonos a 308-aséval, de egy csomó trükk teszi sportosabbá az összképet. Főleg, hogy a tesztelt magasabbik szereltségi szint neve is Sport… Fehér számlapúak a műszerek, bőséggel találunk króm- és fémdíszeket, a pedálok is lyukacsos alumíniumból készültek. A képeinken látható meseszép bőrkárpit viszont opciós, pontosabban a „légsálat”, a fűthető elülső üléseket és még néhány apróságot tartalmazó csomag része. S hogy mi az a légsál? Nos, kérem, az ülésekbe nyakmagasságban beépített fúvóka, amelyből a (szabályozható hőmérsékletű) meleg levegő kabriózás közben sálként öleli körül a nyakunkat… A helykínálat hátul valamivel jobb, mint a 2+2-es autók átlaga, a koffer pedig – felhúzott tetővel – ebben a kategóriában kifejezetten óriásinak számít. Kabrió üzemmódban valamivel kevesebb, mint a fele marad meg. A két részből álló tetőt egyébként, tisztán elektromosan, húsz másodperc alatt tüntethetjük el a kocsi farában, sőt akár menet közben is, 12 km/órás sebességig. Kabriózáskor a hátsó ülésekre opciós szélfogó szerelhető, amely távol tartja a hátulról érkező alattomos légörvényeket. Igaz, a kocsi így végleg kétszemélyessé válik, ami viszont itt valóban minimális hátrányt jelent…

Az országúton

Zárt tetővel: tökéletesen szigetelt, komfortos személygépkocsi. Nyitott tetővel: a lehetőségek végső határáig használható kabriolet, hiszen ott a légsál, amely kellemesen melegít, és ott a hátsó szélfogó, amely távol tartja… lásd fentebb. Még 130-as tempónál sem éreztünk huzatot, éppen csak hallottuk a levegőt… Ja, és nyekergés-nyiszorgás sem volt, merevségben a 308 CC sokat javult elődjéhez képest. Igaz, pont ezért kb. 250 kilóval nehezebb egy hasonló motorral szerelt 308-ashoz képest, de a kínálatban szereplő legerősebb motor úgyszólván észrevehetetlenné tette ezt a többletet. Ez egyébként az egyetlen erőforrás, amely 10 másodperc alatti „százas sprintet” tesz lehetővé… Bajban pedig nem csupán a megerősített szélvédőkeretben bízhattunk volna, hanem hátul is bukócsövek ugrottak volna elő az ülések mögül. Ezt ugyan nem próbáltuk ki, de jó volt tudni…

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1598 cm3
Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/5800min-1
Nyomaték: 240 Nm/1400min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 215 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,8 s
A csomagtér űrtartalma: 226–465 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 10,7/5,6/7,5 l/100 km
Ár: 28 800 euró (867 629 korona)

Vas Gyula (A szerző felvételei) , felvidék Ma