A Via Nova Ifjúsági Csoport az Anyanyelvünkért Polgári Társulással közösen szombaton, a komáromi Városházán tartott sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai műhelyt a tervezett 3. Beiratkozási körútjával kapcsolatban.
A kellő nemzeti azonosságtudattal rendelkező fiatalok 2007-ben a
Rákóczi Szövetség ösztönzésére szervezték meg az első felvidéki
körútjukat, amely elsődleges céljaként az anyanyelvi oktatás
jelentőségének hangsúlyozását és a hazai magyar tannyelvű alapiskolák tanuló-utánpótlásának biztosítását jelölték meg. Jelszavukul a felvidéki magyarság érdekében évtizedeken át fáradhatatlanul munkálkodott komáromi pszichiáter és kultúrmunkás Dr. Bajnok István gondolatait választották: “Egy gyermekéért felelősséget érző szülő ne hivatkozzon arra, hogy a gyermek érdekében kényszerítik őt szlovák, azaz idegen nyelvű iskolába! A szlovák nyelv jobb elsajátításából származó előnyök messze nincsenek egyensúlyban az anyanyelvi oktatás hiánya okozta
károkkal…”. A különféle intézmények, szervezetek és magánvállalkozók által támogatott nyelvőrző ifik az előző két évben közel harminc helyszínre jutottak el, ahol elbeszélgettek a szülőkkel, a környékbeli alapiskoláknak lehetőséget adtak a bemutatkozásra, s az anyanyelvi oktatás fontosságára figyelmeztető, ingyenes DVD-ket, brosúrákat és apró ajándékokat osztottak szét a családoknak. Idén is hasonló forgatókönyv szerint zajlik majd a körút, amely során az önkéntesek már felkeresett és újabb településekre is ellátogatnak.
A Nagy Péter elnök által irányított “vianovásokhoz” a szeptemberben — Cúth Csaba és társai által megalakított — Anyanyelvünkért Polgári Társulás is csatlakozott.
A körút szervezői a hétvégi szakmai műhely során illetve
a közeljövőben több hazai és magyarországi civil szervezettel /köztük
a Csemadokkal, a Rákóczi Szövetséggel, a Gramma Nyelvi Irodával, a Pedagógusszövetséggel, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével, a Fórum Intézettel, a Pázmány Péter Alapítvánnyal, a Kempelen Farkas Társasággal és a Diákhálózattal/ együttműködési szerződést írtak alá.
A komáromi régióbeli érdeklődők december 10-én, délután négy órától, a Városi Művelődési Központban lehetnek részesei a kultúrműsorral párosuló beiratkozási rendezvénynek, amelyet követően remélhetőleg a gyermekük számára legmegfelelőbb döntést hozzák…

Felvidék Ma, Nagy-Miskó Ildikó