Hivatalosan is elkezdődött a szlovákiai megyei választások kampánya. Szerencsére a szeretteik sírjához igyekvő polgárok nem az útszéli óriásplakátokat figyelték, hanem az utat. Legalábbis ez derült ki a rendőrség baleseti jelentéseiből. Én is csak otthon próbáltam értelmezni a Pozsony és Csilizköz között látott plakáterdőt, amelyek főleg Nagyszombat megyei képviselő- és megyefőnök-jelöltjeinek bemutatkozását közvetítették felém.
A reklámpszichológusok szerint, egy robogó autóból nézve, az emberi agy a másodperc egy-hetede (0, 14 mp) alatt képes megérteni az óriásplakátok üzenetét. Némi igazság lehet benne, mert utólag, otthon értelmezve a látottakat, volt, amelyiket nem volt gondom visszaidézni a képzeletemben, volt viszont, amelyiket nem jegyeztem meg. Ezek közé tartozott a sárga-fekete színekben feltűnő nagyszombati megyefőnök-jelölt, Gál Gábor, a Most-Híd jelöltjének óriásplakátja. Vajon az ő szlogenjét miért nem jegyeztem meg? Túl hosszú volt a szövege vagy, mert a kanyar előtt volt a tábla felállítva? Vagy csak egyszerűen, az agyam nem „vevő” a nevére? A lélekbúvárokra bízom, hogy eldöntsék, mi történt.

Miroslav Jureňa, a HZDS megyefőnök-jelölt szövegét viszont nem lehetett nem megjegyezni. Bős kapujában bőszített fel. „Már több mint ezer éve itt vagyunk!” – hirdette szlovák nyelven. Talán, ha magyarul is mellé írja a szlogenjét, talán nem zavart volna annyira.

Hasonlóan világos volt, csak ellenkező, megnyugtató, pozitív értelmezésben Tibor Mikuš, független megyefőnök-jelölt és az MKP megyei képviselőjelöltjeinek üzenete. Még a közös, jól bevált munkára, együttműködésre utaló utalások is egybecsengtek, és Mikuš szlogenjét erősítették a több mint ezeréves együttélésről őseink földjén. Ezt az üzenetet világosan értettem, ugyanakkor szimpatikus, és főleg igaz megállapításokat tartalmazott. Még az sem zavart, hogy az óriásplakátja közvetlen a kanyar után bukkant fel, és tényleg csak egy pillanat töredékéig láttam.
Külön fejezetet érdemel a Bugár Béla aláírásával hitelesített sárga-fekete plakáterdő. Olyan sok van belőle – egymás mellett is -, hogy már azt sem tudom Béla Bugár, vagy Bugár Béla aláírásokat láttam. Vagy mind a kettő előfordult? Azért viszont nem teszek egy újabb utat, hogy ezt biztosan eldönthessem. Egy szlogenje vésődött az agyamba, „értsünk szót egymással”, szlovákul és magyarul. Nem tehetek róla, de ezzel a szöveggel úgy vagyok, mint Latabár Kálmán volt Rákosi Mátyás idején a „Szabadság!” köszönéssel. Rögtön az jutott eszembe, ami Latabárnak, hogy azokat a szavakat mondja nekünk, ami az ő valóságából, politikájából hiányzik, mint a Rákosi érából a szabadság. Nem beszélve a szlogen hitelességéről.
A plakátról az a személy üzeni nekem, hogy értsünk szót, aki a dél-szlovákiai magyar közösségének egységét szétverte? Hogyan ért ő szót más nemzetiségű emberekkel, ha a saját nyelvét beszélőkkel sem tudott megegyezni?
Most már a Most mindent elárult, elég csak a programjukat elolvasni. Ki hiszi el ezek után, hogy a feleségektől megvont konyhapénzen lett megrendelve az a sok óriásplakát, amely a közutakat szegélyezi egész Szlovákiában? Én mégsem azért aggódom, hogy mit fognak ma a Híd-feleségek ebédre főzni a férjeiknek, engem inkább aggaszt az, hogy holnap, mit fognak főzni a dél-szlovákiai magyar feleségek, ha ezek az emberek a pénz mellé politikai hatalmat is kapnak?

Debrődi D. Géza
Felvidék Ma