Nem akarom csigázni a nagyérdeműt, ezért mindjárt az elején elárulom: a Híd sorsának beteljesülése a NEM etnikai alapokon nyugvó politizálás halálát jelenti Legalábbis a Sme napilap, Peter Morvay által jegyzett cikke szerint.
Amelyből azt is megtudhatjuk – egyébként nem is voltak kétségeink – hogy a szerző rendszeres olvasója portálunknak. Idézi is azon megállapításunkat, hogy az MKP-ból felszívódott, majd Híd név alatt megszerveződött árulók (tényleg ismerős ez a kifejezés…) bizony csúfos vereséget szenvedtek a megyei választásokon. Aztán idéz egy másik, immáron “probugárovský” oldalt is, amely értelemszerűen azt hajtogatja, hogy ez a bukta nem is olyan nagy bukta.
Mindazonáltal fontos megállapításokat is tartalmaz a cikk. Először is a Híd összetételét illetően, mellyel kapcsolatosan két fő típust különböztet meg (természetesen nem oly érzékletesen szemléltetve, ahogy a következőkben olvasható). Az első típus igazából egyetlenegy személy – amely azonban van akkora formátum, hogy önmaga alkosson egy külön kategóriát. Természetesen ő a “vezér”, aki pályájának íve igencsak lefelé görbült már a korábbi pártjában, így hát a sértett egó és még ki tudja mi minden más késztetésére kilépett a pártból. S aztán van a sokadvonalbeli, teljesen szürke és jelentéktelen pártkatona, akinek eredeti pártjában tehetségénél és jelleménél fogva nem lett volna esélye soha labdába rúgni. Ezért ez a típus is beállt hídépítőnek.
El lehet képzelni, hogy ilyen “anyagból” milyen minőségű áru készíthető. Silány – természetesen. S ezt a Sme jegyzetírója is megállapítja, mármint azt, hogy a jövőre esedékes parlamenti választásokon a Híd várhatóan rosszul fog szerepelni. De ahhoz egyébként megfelelően, hogy az MKP-tól elvont szavazatokkal magyarság parlamenti képviseletét megnyirbálja. Nem nehéz elképzelni, hogy ezzel kiknek szerez örömöt. A gyanakvóbbja pedig emiatt hajlamos egészen rosszra gondolni, a miérteket illetően…
Ami a nem etnikai alapú politizálás siratását illeti, jobban tennék kedves szlovák polgártársaink, ha emiatt nem ránk, hanem kizárólag önmagukra mutogatnának. A barikádok és lövészárkok általában nem gomba módjára, csak úgy maguktól nőnek ki/be a földből/be.
Nem mi voltunk azok, akik perifériára szorítottuk magunkat, nem mi nyilvánítottuk magunkat háborús bűnösökké, másodrangú állampolgárokká, az államalkotó nemzeten kívüli, felesleges és idegesítő elemekké. Nem mi koboztuk el magunktól a saját vagyonunkat, s nyilván nem deportáltuk saját magunkat Csehország távoli vidékeire. És nem mi vagyunk azok, akik folyamatosan azon munkálkodunk, hogy miként ronthatnánk saját magunk helyzetén, milyen újabb kisstílű, primitív és a balkánit is alulmúló módszerekkel szankcionáljuk magunkat – például egy csodálatos nyelvtörvénnyel. Az etnikai alapú politizálás szükségszerűség számunkra, minthogy nem maradt más választásunk (a behódolást, önfeladást leszámítva – bár erre is megvannak az embereink, sőt, újabban önálló pártjuk is van).
Lehetnénk persze mi is államalkotó nemzeti közösség, nyelvünk lehetne államnyelv, az általunk lakott területek pedig alkothatnának autonóm egységet. Ez esetben az etnikai alapú politizálásunk máris okafogyottá válna.
Úgyhogy teljesen felesleges mindenféle hidakkal próbálkozni, ettől még a mezei magyar választópolgár nem fog hanyatt esni. Jelen körülmények között egy úgymond “szlovmagyar” párt – amely tehát se nem szlovák, se nem magyar – senkinek nem mond semmit, senkinek nem nyújt semmit, következésképpen a kutyának sincsen szüksége rá. Megy is oda, ahova tartozik: a szemétdombra.
De ezzel már csak ismételném önmagam…
Mindazonáltal fontos megállapításokat is tartalmaz a cikk. Először is a Híd összetételét illetően, mellyel kapcsolatosan két fő típust különböztet meg (természetesen nem oly érzékletesen szemléltetve, ahogy a következőkben olvasható). Az első típus igazából egyetlenegy személy – amely azonban van akkora formátum, hogy önmaga alkosson egy külön kategóriát. Természetesen ő a “vezér”, aki pályájának íve igencsak lefelé görbült már a korábbi pártjában, így hát a sértett egó és még ki tudja mi minden más késztetésére kilépett a pártból. S aztán van a sokadvonalbeli, teljesen szürke és jelentéktelen pártkatona, akinek eredeti pártjában tehetségénél és jelleménél fogva nem lett volna esélye soha labdába rúgni. Ezért ez a típus is beállt hídépítőnek.
El lehet képzelni, hogy ilyen “anyagból” milyen minőségű áru készíthető. Silány – természetesen. S ezt a Sme jegyzetírója is megállapítja, mármint azt, hogy a jövőre esedékes parlamenti választásokon a Híd várhatóan rosszul fog szerepelni. De ahhoz egyébként megfelelően, hogy az MKP-tól elvont szavazatokkal magyarság parlamenti képviseletét megnyirbálja. Nem nehéz elképzelni, hogy ezzel kiknek szerez örömöt. A gyanakvóbbja pedig emiatt hajlamos egészen rosszra gondolni, a miérteket illetően…
Ami a nem etnikai alapú politizálás siratását illeti, jobban tennék kedves szlovák polgártársaink, ha emiatt nem ránk, hanem kizárólag önmagukra mutogatnának. A barikádok és lövészárkok általában nem gomba módjára, csak úgy maguktól nőnek ki/be a földből/be.
Nem mi voltunk azok, akik perifériára szorítottuk magunkat, nem mi nyilvánítottuk magunkat háborús bűnösökké, másodrangú állampolgárokká, az államalkotó nemzeten kívüli, felesleges és idegesítő elemekké. Nem mi koboztuk el magunktól a saját vagyonunkat, s nyilván nem deportáltuk saját magunkat Csehország távoli vidékeire. És nem mi vagyunk azok, akik folyamatosan azon munkálkodunk, hogy miként ronthatnánk saját magunk helyzetén, milyen újabb kisstílű, primitív és a balkánit is alulmúló módszerekkel szankcionáljuk magunkat – például egy csodálatos nyelvtörvénnyel. Az etnikai alapú politizálás szükségszerűség számunkra, minthogy nem maradt más választásunk (a behódolást, önfeladást leszámítva – bár erre is megvannak az embereink, sőt, újabban önálló pártjuk is van).
Lehetnénk persze mi is államalkotó nemzeti közösség, nyelvünk lehetne államnyelv, az általunk lakott területek pedig alkothatnának autonóm egységet. Ez esetben az etnikai alapú politizálásunk máris okafogyottá válna.
Úgyhogy teljesen felesleges mindenféle hidakkal próbálkozni, ettől még a mezei magyar választópolgár nem fog hanyatt esni. Jelen körülmények között egy úgymond “szlovmagyar” párt – amely tehát se nem szlovák, se nem magyar – senkinek nem mond semmit, senkinek nem nyújt semmit, következésképpen a kutyának sincsen szüksége rá. Megy is oda, ahova tartozik: a szemétdombra.
De ezzel már csak ismételném önmagam…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
