Szlovákiában szociális biztonság van és nem fenyegetnek szociális jellegű villongások, állítja Viera Tomanová család- és munka- és szociálisügyi miniszter, aki a Szlovák Televízió hétvégi beszélgető műsorában többek közt kifejtette: Szlovákia nem áll rosszul, és még a jelenlegi válság idején is az élvonalhoz tartozik. Véleménye szerint a munkanélküliség semmivel sem növekszik jobban, mint más országokban. Az ellenzék, mely bírálja a kormány intézkedéseit, Tomanová meggyőződése szerint valótlanságot állít, ráadásul a jelenlegi helyzet sokkal jobb, mint az előző kormány idején volt.
A beszélgető műsor másik résztvevője, Július Brocka (KDH) a miniszter asszonnyal ellentétben nem látja ilyen kedvezően a helyzetet, szerinte a kormány rossz intézkedéseket hozott a válság idején, sőt megkésve. A kereszténydemokrata képviselő élesen bírálta a minimálbér emelésére tett kormányigyekezetet, aminek következménye további elbocsátások lehetnek, mivel a munkáltatók nem fogják tudni kifizetni alkalmazottaiknak a törvény által előírt minimálbért.

Pravda, Felvidék Ma