Magyarország sokat dolgozott a szomszédkapcsolatok építésén, az ország hét szomszédja közül ugyanakkor két országban gondot okoz az ottani nacionalizmus a helyi magyarság számára – mondta évértékelő interjújában Balázs Péter magyar külügyminiszter.

Ukrajna és Szlovákia esetében gondot okoz az ottani nacionalizmus, ha az más-más módon jelenik is meg. Ukrajnában a kisebbségek anyanyelvi oktatása elé gördítenek akadályokat, amely érinti a kárpátaljai magyarokat is, habár ennek a rendelkezésnek nem ők a fő célpontjai. Szlovákiában a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt a közelgő országgyűlési választásokon remélt szavazatok miatt folytat nyílt Magyarellenes politikát. Az SNS Magyarországot veszélynek tekinti Szlovákiára nézve, pedig ilyet szövetségi rendszeren belül nem szokás mondani – mutatott rá Balázs Péter, aki áprilisban vette át a tárca irányítását.

Az Európai Bíróság elé kerül Sólyom kitiltása

Sólyom László köztársasági elnök augusztusi szlovákiai kitiltásával összefüggésben Balázs Péter emlékeztetett, az Európai Bizottság véleménye részben Magyarországot igazolja, amikor arra mutat rá, hogy Szlovákia tévesen hivatkozott egy közösségi irányelvre, hiszen az uniós állampolgárok szabad mozgása a szövetség országain belül alapjognak számít. A bizottságnak azt a meglátását, amely szerint viszont az államfő más elbírálás alá esik, Magyarország nem tartja kielégítőnek. Éppen ezért jogértelmezési igénnyel fordul az Európai Bírósághoz, ahol – a remények szerint – körülbelül fél év alatt születhet precedensértékű ítélet, hiszen ilyen esetre az Európai Unióban korábban nem volt példa.

A külügy nem várja, hogy a pozsonyi parlament pusztán Budapest kívánságára módosítja a nyelvtörvényt, az viszont elképzelhető, hogy a nemzetközi szervezetek nyomására Szlovákia rákényszerül bizonyos módosításokra.

Tovább karcsúsodhat a külképviseleti hálózat

A külügyminiszter szerint azzal, hogy 12 külképviseletet bezártak, Magyarország körülbelül hasonló szinten van jelen a világban, mint Svédország. Balázs Péter szerint további korszerűsítésekre is fel kell készülni, ezek között szerepelhet például, hogy a visegrádi négyek közös képviseletet működtethetnek több országban, például Dél-Afrikában.

A külügyminiszter számít az EU külügyi szolgálatára is és szeretné átvenni a finnek által kialakított úgynevezett repülő konzuli szolgálatot. Ez utóbbi egy „szuperkonzuli csapat”, amely a Külügyminisztériumban dolgozik, s ha valahol szükség van rájuk, az adott ország berendezkedését és szokásait jól ismerő tagjuk akár már másnap a helyszínen lehet.

Soros elnökség: jól áll a felkészülés

A felkészülést a 2011 első felében esedékes soros uniós elnökségre Balázs Péter úgy értékelte, hogy Magyarország időarányosan jobban áll, mint sok EU-tagállam, amely korábban látta el ezt a tisztet. Megvan a 100 millió eurónál (27 milliárd forintnál) valamivel nagyobb összegű költségvetés és tart a résztvevők kiképzése.

Felvidék Ma, mti