Robert Fico és Ján Slota beteget jelentett, és egyikük sem vett részt a koalíciós tanács ülésén, amelyen a kormánypártok a parlament plenáris ülésének napirendi pontjairól egyeztették álláspontjukat. A 44. ülésszak az utolsó lesz, amelyen még érvényben van a hárompárti kormánykoalíció együttműködését szabályozó koalíciós szerződés.
A szerződés tehát – miután december végén lejár – a választásokig hátralévő hónapokban már nem köti a pártokat egységes fellépésre. A tanácskozást vezető Pavol Paška (a képen) házelnök szerint azonban jövőre sem változik semmi a SMER, az SNS és a HZDS viszonyában. „Tudom, hogy szívesen látnának cirkuszokat, de csalódniuk kell, az elmúlt három és fél év alatt mindig közös nevezőre tudtunk jutni, így lesz ez az elkövetkezőkben is” – mondta újságíróknak a tanácskozást követően a házelnök. A konstruktív együttműködést hangsúlyozta Vladimír Mečiar is, hozzátéve, a június 12-ei parlamenti választásokig már amúgy is csak februárban és márciusban tanácskozik a törvényhozás. Ennek az együttműködésnek az egyik példája lehet a hazafiasságról szóló jogszabály, melyet a Szlovák Nemzeti Párt dolgozott ki. A törvénytervezetben foglaltakkal korábban nem értett egyet Pavol Paška sem, de a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak is voltak fenntartásai. Ma mégis úgy döntöttek, hogy a törvénynek első olvasatban majd zöld utat adnak. Vladimír Mečiar azonban ismét elmondta, hogy a jogszabály szellemiségével kapcsolatban vannak fenntartásai. Csak emlékeztetőül, a nemzetiek azt javasolják, hogy az iskolákban minden hét a himnusszal kezdődjön, de a himnuszt kötelezővé tennék az önkormányzati testületi üléseken is. Emellett az állami hivatalnokoknak, illetve azoknak, akik megkapják személyi igazolványukat, hűségesküt kellene tenniük. Hogy végül is mi kerülhet be a törvénybe, csak a későbbiek során dől majd el. Az SNS alelnöke Anna Belousovová szerint megállapodásuk alapján erről további egyeztetések várhatók. A parlament 44. ülésszakán napirendre kerül a Smer-SD képviselőjének Renáta Zmajkovičovának a mentelmi jog korlátozására vonatkozó javaslata is. Kicsi a valószínűsége, hogy a sokszori próbálkozás után ez a javaslat szerezné meg a többség támogatását, hiszen korábban Pavol Paška erre vonatkozó tervezete se kapott kellő támogatást.

Felvidék Ma, rj