A szlovák fuvarozók készek eltorlaszolni a benzinkutakat január 4-én és további megmozdulásokat is terveznek, amennyiben a kormány nem halasztja el az elektronikus útdíj bevezetését és nem csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját.

Utóbbi Lengyelországban alacsonyabb, ezért sok cég már a szomszédos ország olcsóbban dolgozó teherszállítóit foglalkoztatja – írja a Népszabadság.

Szlovákiában jelenleg az üzemanyagok árának hetven százaléka áfa vagy jövedéki adó – a magyar árakban még a januári emelés után is kisebb lesz ez az arány. A 95-ös benzin átlagára 1,172 euró, a gázolajért pedig 1,142 eurót kell fizetni.

A tervek szerint január 1-jétől bevezetik az elektronikus útdíjat, amit a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók után kell fizetni a 2400 kilométernyi útszakaszon. Ezzel kapcsolatban azt akarják elérni a fuvarozók, hogy a bevezetést halasszák el fél évvel és csak az autóutakra, illetve az autópályákra vonatkozzon.

A járművek regisztrálása miatt keletkező adminisztrációs káoszban már január elején közlekedési dugók alakulhatnak ki a szlovák határátkelőhelyeken. A személyautókra a tervek szerint 2013-tól terjesztik ki az útdíjfizetési kötelezettséget.

NapiGazdaság