A szlovák bankok és pénzintézetek már csak december végéig váltják át a lakosságnál maradt szlovák koronabankjegyeket euróra. December 31-e után pedig már csak a pozsonyi Szlovák Nemzeti Bankban lesz erre lehetőség, tájékoztatta a hírügynökséget Jana Kováčová, a jegybank szóvivője. A szóvivő azt is elmondta, hogy még mindig több mint 21 millió értékű régi bankjegy van a lakosságnál, és körülbelül 396,7 millió darab koronaérme, melyek összértéke több mint 5 milliárd korona. Év elejétől ez idáig 111,2 millió koronabankjegyet és 232,2 millió koronaérmét juttattak vissza az állampolgárok a jegybanknak.
Nem árt tudni, hogy a koronaérméket 2013 december végéig váltja be a jegybank, míg a koronabankjegyek esetében nincs ilyen határidő. A szóvivő tájékoztatása szerint mind az érmék, mind pedig a bankjegyek beváltása térítésmentes, ám a bank megkövetelheti, hogy a pénzt címlet szerint osztályozva hozzák a nemzeti bank pénztárba.

TA3, Felvidék Ma