Szlovákia az új típusú influenza vírusa ellen egymillió vakcinát vásárol a Sanofi Pasteur francia gyógyszergyártó cégtől. Az Állami Tartalék Alap és a francia cég képviselői már alá is írták az erről szóló szerződést.

Az első adag szállítmánynak – még idén, év vége előtt meg kellene érkeznie, majd január 10-ig érkezik a második adag, február 8-ig pedig a maradék mennyiséget is megkapja az ország – tájékoztatott Ľubomír Urban, az Állami Tartalék Alap igazgatója. A vakcina ára darabonként 7,60 euróba kerül.

A francia céget a kormány versenypályázat nélkül választotta ki. Az elmúlt napokban az egészségügyi tárcát több bírálat érte, hogy nem veszi komolyan a járvány veszélyeit, holott már több áldozata is van a betegségnek. A parlament egészségügyi bizottságának elnöke, az SDKÚ-DS-es Viliam Novotný is úgy vélte, a minisztérium és a Közegészségügyi Hivatal alábecsüli az influenzajárványt. Az Egészségügyi Minisztérium Novotný állítását visszautasította, s egyúttal Richard Raši miniszter bejelentette, feljelentést tesz az ellenzéki képviselő ellen, rémhírterjesztés vádjával. Szlovákiában ezidáig közel 500 esetben állapították meg a H1N1-es vírussal való fertőzöttséget. Az országban azonban továbbra sincs járvány, ezt az országos tisztifőorvos, Ivan Rovný is megerősítette. A kormány által jóváhagyott terv szerint a lakosok mintegy 20 százalékának kell biztosítani az oltóanyagot. A veszélyeztetett kategóriába tartozók, a kismamák, gyermekek…. illetve az egészségügyi dolgozók előnyt élveznek majd. De hogy mikor kezdődhet az oltás, az egyelőre még nem ismeretes.

Felvidék Ma, rj