Ebben a választási ciklusban, mely 2006-ban kezdődött és az idei év júniusában ér véget, eddig összesen 470 törvényt fogadtak el a parlamenti képviselők. A legtöbb elfogadott törvényt, szám szerint 393-at, a kormány javasolt megvitatásra és elfogadásra. További 75 törvényt képviselők terjesztettek elő, kettőt pedig a parlament két bizottsága. Sürgősségi eljárás során 38 törvényt fogadtak el a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában. A köztársasági elnök 21 törvényt vétózott meg és utalt vissza újratárgyalásra a parlamentbe, 258 előterjesztett javaslatról pedig a képviselők többsége döntött úgy, hogy nem alkalmas további vitára. A nemzeti tanács ebben a választási ciklusban 44 ülést tudhat maga mögött, és még három van kilátásban a parlamenti választások előtt.
A harmadik választási ciklusban, mely 2002-től 2006-ig tartott, összesen 62 ülésen vettek részt a képviselők, mely során 550 törvényt fogadtak el. Az államfő akkor 60 törvényjavaslatot utalt vissza a parlamentbe, 216 beterjesztett törvényt pedig nem fogadtak el a honatyák. A második választási ciklus 1998 és 2002 közt volt, ekkor a 63 ülés során összesen 532 jogi normát alkottak meg és fogadtak el a képviselők. 72 törvényjavaslatot a köztársasági elnök újratárgyalás céljából visszajuttatott a parlamentbe. Az első választási ciklus során, mely 1994-től 1998-ig tartott, az akkori képviselők 52 ülés során 313 törvényt fogadtak el. Ebben az időszakban 32 javaslat esetében döntött úgy az államfő, hogy azokat újra kell tárgyalni. 142 beterjesztett törvényjavaslatot pedig maguk a képviselők vetettek el.

Sme, Felvidék Ma, tt