Az új évtől szorosabbá vált az európai uniós tagországok együttműködése. Hatályba lépett a Lisszaboni Szerződés, állandó elnök került az unió élére, és megkezdte munkáját az új külügyi- és biztonságpolitikai főképviselő. Ezen a héten megkezdődtek az Európai Parlament szakbizottságaiban az új biztosjelöltek meghallgatásai, de szerepelt előttük Catherine Asthon külügyi főképviselő is. Mészáros Alajost, az MKP EP-képviselőjét, az EPP frakciójának tagját a két fontos, új tisztséget betöltő személlyel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.
– Január elsejével megkezdte tevékenységét Herman Van Rompuy, az Európai Unió első elnöke és Catherine Asthon külügyi és biztonságpolitikai főképviselő. Bár csitultak a viták, a vélemények továbbra is megoszlanak: jó-e, hogy ilyen nem átütő egyén került tisztségbe. Sokan tartanak attól, hogy az EU így a világpolitikában továbbra is felemás marad: gazdaságilag nagyhatalom, külpolitikailag pedig törpe. Ön melyik véleményt osztja?
– Nemcsak én voltam az, aki meglepődött az elnök, illetve a külügyi főképviselő személyén is. Minden bizonnyal befolyásolta a történéseket, hogy a legerősebb uniós tagállamok nem tudtak megegyezni, kinek az országából kerüljenek ki ezek a képviselők, illetve: nem mertek ismert, karizmatikus, határozott álláspontot képviselő politikust jelölni e posztokra, nehogy az erős egyéniség a saját politikájának megvalósítására törekedjen. Azt gondolom, a döntés konszenzussal született. Herman Van Rompuy kevésbé osztja meg az európai parlamenti képviselőket, bár nem igazán ismert, azt mindenki tudja róla, hogy Belgiumban komoly politikai válságot vezényelt le sikeresen. Feltételezzük hát, hogy a Lisszaboni Szerződés bevezetésével kapcsolatos várható vitákban is kamatoztatni fogja ezt a képességét. Catherine Asthon viszont sokkal több kételyt ébreszt. Nincsenek külpolitikai, diplomáciai tapasztalatai, akkor sem, ha eddigi működési területe a külkereskedelem, a külgazdaság volt. Parlamenti bizottsági meghallgatása végül is sikeresnek mondható, hiszen vastapssal zárult, és senki nem kérdőjelezte meg az ún. csendes diplomáciáról vallott elképzeléseit, de továbbra is léteznek fenntartások amiatt, hogy a világpolitika nagyjaival, az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal szemben képes lesz-e a hatékony és egységes uniós külpolitika felmutatására. Ezek a partnereink ugyanis évek óta hiányolták, hogy nem volt kihez fordulniuk, ha nemzetközi politikai kérdésekről akartak tárgyalmi az Európai Unióval. Asthon bárónőnek tehát majd a gyakorlatban kell bizonyítania, hogy alkalmas az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselői poszt betöltésére.
– Eretnek nézet úgy tekinteni Rompuyre és Asthonra mint egyfajta kísérleti nyúlra, akik talán éppen azért ennyire színtelenek, hogy mind a huszonhét tagállam partnernek tekintse és segítse őket abban, hogy mindenki által támogatható tartalommal töltsék meg az új tisztségeket és intézményeket?
– Érhetnek bennünket kellemes meglepetések. Titokban magam is erre számítok. Ott voltam Asthon egyik meghallgatásán, kellemes, talpraesett hölgy, biztosan vannak komoly erényei, mégha politikai elkötelezettsége – ő brit munkáspárti – nem felel is meg teljesen a néppárti elképzeléseknek. Úgy láttam, van benne kompromisszumkészség, adottság az uniós külpolitikai érdekek képviseletére, de arra nem számítok, hogy a nemzetközi élet átütő személyiségévé válik. Ami Van Rompuyt illeti: ő néhányszor már bizonyított. Nagyon komoly nemzetiségi problémát oldott meg Belgiumban. Ez nem vicc. Magam is megdöbbentem Brüsszelben, amikor az utcán találkoztam az emberekben élő nemzetiségi feszültségekkel. A minket szállító gépkocsivezetők többsége vallon, és elég nagy bennük a flamandokkal szembeni fenntartás, s ezt a feszültséget kézben tartani, csillapítani nem kis dolog. Van Rompuy erre képes volt. Elvárható hát tőle, hogy mint integráló személyiség megfelelő módon hat majd az Európai Tanácsban ülő kormány- és államfőkre, mert ez a szerv, ahol a fő ügyekben az első döntés megszületik. Van Rompuy szerintem képes lesz az éles vitákat is levezetni, a nézetkülönbségeket tompítani és a kompromisszumokat tető alá hozni.
Erre alapozom azt a véleményemet, hogy kellemes meglepetések érhetnek bennünket velük kapcsolatosan, de túlságosan nagyok nem. És szerintem éppen ez az, amit Franciaország, Németország és Nagy-Britannia – de részben Olasz- és Spanyolország is – el akart érni: hogy ne vegyék ki a kezükből azt a hatalmat, amely eddig megvolt nekik az Európai Unión belül a fontos döntések meghozatalában. Ezt sikerült elérniük.
Felvidék Ma
