Nem sok jóra számíthatnak az idén sem az önkormányzatok, ugyanis még kevesebbet kapnak vissza az adókból, mint tavaly. Nem lesz ez másképp Rimaszombatban sem, bár decemberben a város némi rendkívüli segélyt kapott az államtól – tudjuk meg a Gömöri Hírlap legutóbbi számából.

A lap beszámol az idén Sárospatakon tizenkettedik alkalommal megrendezett Dialógusok szakmai konferenciáról, s a rimaszombati Egyesített Szakközépiskola igazgatója is ismerteti az iskola idei terveit. Értékeli a tavalyi évet a rendőrség és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Regionális Pedagógiai Központja, sőt ez utóbbi vezetője, Ádám Zita az idei terveiket is megosztja a lap olvasóival. Vidéki beszámolóink élén Méhi községbe látogattunk, ugyanis a falu minisztériumi különdíjat kapott, sőt eláruljuk azt is, hogy alginitbányát nyitottak Pincen. Bemutatjuk Helembay Istvánt, aki verseket ír, festeget, s hol Rimaszombatban, hol Izraelben él. Horoszkópunkból megtudhatják, hogy mi vár Önökre a 2010-es esztendőben. Sportrovatunkban a rimaszombati úszóklub értékeli tavalyi munkáját, de jártunk a horgászoknál, s a röplabdások és asztaliteniszezők legfrissebb eredményeit is megtalálják.
A lap kapható a régió standjain, egyes boltjaiban, a postákon és a rimaszombati Tompa Mihály könyvesboltban.

Felvidék Ma, jdj

A Gömöri Hírlasp korábbi számai letölthetők és olvashatók hírportálunkon ITT.