„Mindent megtettünk, ami tőlünk tellett”

A Gömöri Hírlap című rimaszombati hetilapban olvasható az alábbi nem túl optimista beszélgetés Cifruš István polgármesterrel.

– A napokban, Štefan Balážnak, a Városi Hivatal szociális és kulturális osztályvezetőjének búcsúzóján röviden csak annyit mondott, hogy legjobb lesz elfelejteni a 2009-es évet. Milyen is volt tulajdonképpen ez a mögöttünk hagyott év?
Nagyon nehéz volt azon a délutánon bármit is mondanom, ugyanis Števo Balážt nagyon tisztelem, s nem véletlenül választottam magam mellé hét évvel ezelőtt. Baláž szinte már relikviának számít a városban, akit mindenki ismer, s az önkormányzat eleve arról szól, hogy megbíznak-e valaki(k)ben az emberek vagy sem. Baláž a kulturális és szociális osztály vezetőjeként remek munkát végzett, s ezt az egy esztendőt talán még kibírhatta volna velem. Nagyon rossz döntésnek tartom, egyfajta boszorkányüldözésnek, hogy a gazdasági válságra hivatkozva el kellett bocsátani nyolc embert. Lehet, hogy megoldja a város gondjait, lehet, hogy nem, viszont olyan szakembereket veszítettünk el, akik ebben a nehéz helyzetben is állták a sarat. Baláž nagyon sokat tett azért, hogy a Dúsa úti lakótelepen rend és nyugalom legyen, s bármikor számíthattam rá. De visszatérve az eredeti kérdéséhez, a tavalyi év nem úgy sikeredett, ahogy elterveztem-elterveztük. S bizony, ezt a négy évet össze sem lehet hasonlítani az első választási időszakkal, amikor rengeteget fejlesztettünk, s volt hozzá erőnk, lelkesedésünk. Sokat töprengtem az első ciklus végén, hogy induljak-e még egyszer, de a barátaim viccesen azt mondták, hogy négy év kevés, nyolc pedig sok, s bizony most már úgy érzem, jobb lett volna, ha 2006-ban visszamentem volna a szakmámba. Rengeteg erőt kivett belőlem ez a három év, a gazdasági válság, a 33 százalékos munkanélküliség, de azért azt hiszem, hogy a kollégáimmal mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Sokszor magánemberként is léptem, ha kellett, pl. karácsonykor Juhász doktornő közreműködésével a hajléktalanoknak káposztalevest főztünk, s mindezt saját zsebből. De mivel megtehetem, teljesen természetesnek tartom az effajta cselekedetet.

– Nem túl optimista gondolatok ezek…
Sajnos, összegezve a tavalyi évet, szinte semmit sem sikerült elérnünk, s ami rendkívül fájt, hogy légüres térben éreztem magam. Holott az első ciklusban is független voltam, de akkor elég volt egy telefon, s bármelyik minisztériumban szívesen fogadtak, s nyitottak voltak a gondjainkra. Ez a Fico-kormány hatalomra kerülésével megszűnt, s hiába van az önkormányzatban többségben a Smer, s hiába töltötte be a polgármester-helyettesi posztot ennek a pártnak a jelöltje, gyakorlatilag semmilyen pozitívum nem történt. Még a tiszolci kormányülésen az egykori kaszárnya rekonstrukciójára megítélt 60 milliót sem kaptuk meg, pedig az az összeg nagyon jól jött volna. Néha már csodálkozom azon, hogy még létezünk

– Nem volt a legjobb a kapcsolat az önkormányzattal sem. Gondolok itt pl. a hivatalvezető elleni bizalmatlansági indítványra.
Tavaly egyre nagyobb nyomást éreztem, főleg a Smer egyes képviselői részéről, hiányoltam, hogy a párbeszéd elmaradt, csak üzengettek, s így bizony nagyon nehéz konstruktív együttműködést folytatni. Kovács Lászlót én választottam magam mellé, s egy rendkívül becsületes embernek tartom, aki nagyon sokat tett ezért a városért. Az persze előfordulhat, hogy nem mindenki szereti, szíve-joga, de már akkor is kijelentettem, hogy amíg le nem telik a választási időszak, Kovács marad.

– A tavalyi év krónikájához tartozik, hogy elindult a megyei választásokon is.
És mindenféle népbutítás nélkül szereztem 2 796 szavazatot. Egy plakátot, egy bilboardot nem készítettem, s igazából arra voltam kíváncsi, hogyan vélekednek rólam az emberek. Persze, ha minden ember elment volna szavazni, akinek az elmúlt harminc évben kihúztam a bölcsességfogát, én vagyok a nyerő.

– Azzal viszont sokakat meglepett, hogy Šimko Józsefet támogatta a megyeelnök-jelöltek közül, holott keményen támadták egymást az elmúlt években.
Csak ő, én soha nem támadtam. Egyedül a lokálpatriotizmus működött bennem, s ha ön lett volna a jelölt, akkor önt is megtámogatom.

– S ha Šimko netán polgármesterként is indul?
Az engem nem érdekel, ugyanis eldöntöttem, hogy én biztosan nem indulok. S nem is igen érdekel, hogy ki lesz az utódom.

– Említette, hogy független polgármesterként nehéz dolga volt. Játsszunk el a gondolattal, hogy mégiscsak meggondolja magát. Választana pártot magának?
Biztosan. De nagy kérdés, hogy melyiket. Magányos farkasnak tartom magam, s elég keményen kitartok a nézeteim mellett, így nem lenne olyan könnyű megalkudni. Az biztos, hogy a Smerbe nem lépnék be.

– Egy pillanatra álljunk még meg a 2009-es évnél. Azért voltak sikerek is, gondolok pl. a tamásfalai csatornázásra.
Ez tényleg siker, bár nagyon sok ízléstelen hercehurca volt körülötte. De a csatornázást sikeresen befejeztük, s az idén sort kerítünk az aszfaltozásra is. S köszönetet kell mondani a vállalkozóknak, hogy a rettenetesen nehéz év ellenére kitartottak, s ha küszködve is, de állják a sarat az egyre lehetetlenebb viszonyokkal. A negatívumok közé kell sorolni, hogy nem tudtuk megoldani a Tompa Mihály Alapiskola Šrobár utcai épületének felújítását, holott a pályázat tényleg minden igényt kielégített, s az épület tényleg katasztrofális állapotban van. S annak is örülni tudok, hogy végre elkezdődött a poliklinika felújítása és felépül a Szociális Biztosító új épülete is.

– A tamásfalai aszfaltozás mellett lesznek még az idén egyéb prioritások?
Nagy kérdés, hogy mire futja még a költségvetésünkből, pl. az Energobyt új kazánházát is szeretnénk felépíteni. S nem szeretném, ha bárki is úgy érezné, hogy mivel ez már az utolsó évem, akkor lazábban veszem a teendőket, s utánam a vízözön.

– Decemberben nem fogadták el a 2010-es költségvetést sem.
Meglátjuk, hogyan tudunk átcsoportosítani pénzeket. Amikor ilyen súlyos a helyzet, akkor bizony nem marad más hátra, mint a kultúrán és a sporton spórolni. Az iskolák így is igen rossz helyzetben vannak, s még azt a bizonyos megígért hatvan százalékot sem kapták meg, ami az épületek eladásából nekik járt volna.

– A tavalyi év egyik legnagyobb vitáját a focicsapat támogatása váltotta ki.
Életem egyik legrosszabb döntése volt, amikor Ladislav Sedmáktól átvettük a focicsapatot, s polgári társulást hoztunk létre. Majdnem romba vittem a vállalkozásomat, a családomat. Most 100 százalékos városi kft.-ként működik, s egy kft. hogyha nem profitál, akkor be kell zárni. A városnak pénze nincs, a vállalkozók nem akarnak áldozni rá, így kérdéses, mi lesz a klub sorsa.

– S ha már Sedmák szóba került, a tavalyi év másik sokat ragozott témája volt az egykori nehézgépipari park jövője.
A képviselők jól döntöttek, hogy nem vállalták fel a problémát, ez csak újabb mázsás követ gördített volna a város elé. Remélem, hogy az idén már nem kerül újra szóba, ugyanis, ha egy cég el akar adni valamit, akkor megfelelő ajánlatot kell tennie a potenciális vevő felé.

– Ha kitekintünk a régióból, a tavalyi év egyik legnagyobb vihart kiváltó eseménye az ún. államnyelvtörvény módosítása volt. Rimaszombat kétnyelvű város, ahol békésen élnek egymás mellett magyarok, szlovákok és romák. Ön szerint volt értelme egy ilyen törvényt elfogadni?
Édesanyám katolikus szlovák, édesapám református magyar, és soha nem volt semmi gondom se egyik, se másik nyelvvel. Épp ma hallottam, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok latin megnevezését is megszüntették január elsejével. Egész egyszerűen agyrém, ahogy itt egyesek gondolkoznak, s a nyelvtörvényt is teljesen fölöslegesnek tartom. Inkább az iskolák minőségével kellene foglalkozni, s azzal, hogy itthon tartsuk a tehetséges embereket, s ne emigráljanak külföldre. Rimaszombat értelmiségi rétege is egyre öregedőben, s félve gondolok arra, hogy mi lesz tíz-tizenöt év múlva. A régiófejlesztéssel foglalkozhatnának nevetséges törvények helyett.

– Egyre nagyobb gondot okoz a cigánykérdés is a régióban.
Tavaly felvetődött a szociális lakások kiépítése is, s egy nagyon jó projektet dolgozott ki Štefan Baláž és Kecskeméty Angelika. Amikor először a képviselő-testület elé terjesztettük, akkor azt mondták egyesek, hogy kampányfogás. Holott egyáltalán nem az, s meg kellett volna építeni. Később aztán kilenc képviselő aláírásával jöttek megsürgetni a dolgot azok, akik előtte nem támogatták. Sajnos, akkor már elkéstünk vele, de a jövőben is mindent meg kell tenni azért, hogy a rimaszombati romák megfelelő körülmények között lakjanak. Akár a Dúsa úton. S ez nem szegregáció, hiszen ott van az iskola és megoldottuk a tisztálkodási feltételeket is.

– Az idén két választás is lesz Szlovákiában. Mit vár ezektől a megmérettetésektől?
Azt, hogy végre valaki nem csak idetolja a képét, mint választásokkor szokás, hanem megoldást is kínál a régió égető gondjaira. Sajnos, az önkormányzatok nem tudják megoldani egyedül ezt az áldatlan helyzetet.

– S nem beszéltünk még a magánember Cifruš Istvánról.
Szerencsére a szüleim még tartják magukat, s otthon a feleségem össze tudja tartani a családot. A nagyobbik fiam az idén érettségizik, s Kassára, az orvosira készül.

– Fogorvos lesz?
Nem, azt a kisebbik fiamnak szánom. S nagyon szeretném, ha a tanulmányaik befejezése után visszatérnének, s folytatnák tovább azt, amit elkezdtem.

Juhász Dósa János