A Hospodárske noviny gazdasági napilap tájékoztat arról, hogy a Szlovák Nemzeti Bank volt elnöke, Ivan Šramko a párizsi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szlovákiai nagykövete lesz. A tegnapi kormányülés után a hírt megerősítette Miroslav Lajčák külügyminiszter is.

Šramko az új pozícióját már az elkövetkező hetekben betöltheti. „Úgy gondolom, magasan kvalifikált erre a posztra, amely nagyon specifikus. Azok a tapasztalatok, amelyekre mint a nemzeti bank elnöke tett szert feltételezik, hogy nagyszerű képviselője lesz hazánknak“, értékelte Šramko választását Lajčák.

Šramko ötéves pályafutása mint a Szlovák Nemzeti Bank elnöke kedden, január 12-én ért véget. Helyét a banktanács tagja, Jozef Makúch foglalta el. A nemzeti bankról szóló törvénymódosítás lehetővé tette volna számára a következő időszakra is az újrajelöltetést, de nem élt ezzel a lehetőséggel. Döntését azzal indokolta, hogy az ellenzék több képviselője is megpróbálta bevonni a központi bankot a politikai harcokba és többször is megkérdőjelezte ennek a kormánytól való függetlenségét.

HN, Felvidék Ma, NPE