Mészáros Alajos szlovákiai és Herczog Edit magyarországi képviselők fővédnökségével a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Szövetség a Közös Célokért társulás közösen hirdette meg decemberben „A mi Európánk” című vetélkedőt, Magyarországon a közép-dunántúli régióban és az azzal határos szlovákiai területeken tanuló, háromfős középiskolai csapatok számára. A vetélkedő második fordulója is az interneten került lebonyolításra, méghozzá január 15-től egészen az elmúlt hónap 29-ik napjáig. A két hét alatt a versenyzőkre újabb kérdések vártak, amelyek megválaszolása közelebb vihette őket az interregionális döntőhöz, amelyre március 27-én kerül sor a gazdag történelmű Székesfehérvár városában.

A második forduló szoros versenyében kisebb sikerrel válaszoltak a felvidéki csapatok, s legjobban közülük ismét a Párkányi Gimnázium Anavum csapata szerepelt, akinek 154 pontot sikerült összegyűjtenie, s csak 13 ponttal maradt le a forduló győztesétől, a Pindúr Pandúrok háromfős alakulatától.

Az összetett eredmények tekintetében is az Anavum áll a legjobban a felvidékiek közül, hiszen mindössze tízpontos hátrányban van az első Fanta csapattól, s a megszerzett 370 pont idáig a nyolcadik helyre elegendő. Az első tízben helyezkedik el még a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia dori csapata is, akik három pontra maradnak el a párkányiaktól.
A verseny utolsó internetes része három hét múlva következik, hiszen február 27-én időkorlátos fordulót rendeznek (délután 3 és 5 óra között), amely után kiderül, vajon melyik csapatok jutnak a márciusi döntőbe. A szabályok szerint oda a közép-dunántúli régió 3 megyéjéből a 3-3 legjobb, Szlovákiából a legeredményesebb 5 csapat, valamint régióktól függetlenül a további 4 legmagasabb pontszámot elért csapat kerülhet.
Minden versenyzőnek sok siker kívánunk, s győzzön a tudás, amely a legügyesebbeknek majd érdekes külföldi utat vagy értékes könyvcsomagokat hozhat!

Felvidék Ma, rp