A nemzeti ellentétetek szítása jelenleg politikai stratégiaként funkcionál Szlovákiában. Nincs is ezen semmi meglepő, hiszen a három hónap múlva esedékes választásokat követően a legnagyobb kormánypárt vélhetően másfajta partnerekkel szeretne együttműködni.

Vajon megunta Fico az állandó magyarázkodást a nemzeti párt ordító botrányainak kapcsán, esetleg külföldre akar pozitív képet sugározni magáról, s ezért törekszik elhódítani Slota, vagyis a legnagyobb szlovák szavazóit? Azt hiszem, mindegyik megállapításban lehet igazságtartalom, de a legfőbb érv az SNS szavazóinak meggyőzésére az, hogy még erőteljesebb hatalmat szeretne pártján belül koncentrálni. Fontos továbbá, hogy a letűnt korokat idéző személyi kultusz övezze az ő nevét, ezt pedig csak úgy lehet megteremteni, ha homokozójába nem piszkítanak állandóan bele a társak. Valószínűleg ez nemcsak politikai stratégia, hanem hatalomvággyal is magyarázható, hiszen Fico már hosszú ideje szereti magát az ország megmentőjeként aposztrofálni. Most pedig munkája során arra van szükség, hogy az eddigieknél is határozottabban magyarellenes legyen.
Amúgy is mit képzel egy magyar köztársasági elnök? Bántja Szlovákiát, s annak nyelvét! Pofátlanság! – Ehhez hasonló a mondanivalója, hiszen Sólyom László azt merte nyilatkozni, hogy talán a Felvidéken élő magyaroknak is idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovák nyelvet! Ez pedig felháborító, s az internetes szlovák fórumokat olvasgatva arra kellett rádöbbennem, jelentős része a társadalomnak egyetért vele.
Ők persze nem is sejtik, hogy valójában a háttérben mire megy ki a játék! Még azt sem tudják, hogy miért kellett éppen most leváltani az egyik minisztert, akit már kinevezni sem szabadott volna, és talán ők azok, akik júniusban majd ismét úgy szavaznak, hogy az országuk elkövetkező négy éve újfent ne a fejlődésről szóljon! Aztán majd elkezdenek panaszkodni, hogy ez is a magyarok hibája, ahogy több mint ezer éve minden, s március 14-én megünneplik az első szlovák állam dicsőséges megalakulását.
Amennyiben Fico jól sakkozik, elképzelhető, hogy legalább Slotát és pártját kijátssza a parlamentből, ami örömteli hír volna. Persze más kérdés, milyen időszak jönne ezután egy szélsőségesebb SMER-rel.
Az viszont biztosra vehető, hogy a magyar nemzet elleni ellentétek generálása továbbra sem szűnne meg, hiszen olyan szintű politikai tőke szerezhető belőle, amelynek köszönhetően egy többször elvált, a himnuszt és annak szerzőjét sem ismerő legényből az ország legőszintébb, legkonzervatívabb, „legnemzetibb” érzelmű emberét csinálhatta!

Felvidék Ma, Rajkovics Péter