Érdekes fejtegetés jelent meg a cseh Respekt hetilapban Martin M. Šimečka szlovák újságíró tollából. A két ország politikai mozgásainak párhuzamaira irányítja rá az olvasók figyelmét, s tesz néhány olyan megállapítást, amely ha nem is hízelgő, elgondolkodtató.

A jobboldal, a csehországihoz hasonlóan, elaprózott, a választások így a szerencsejátékokra hasonlítanak. Ha létezne még Csehszlovákia, a politikai életben fellelhető hasonlóságokat a szövetségi állam számlájára írhatnánk. De nem létezik, így csak ámulhatunk a szemet szúró párhuzamok felett.
Szinte biztos győztesnek mondható a nyár elejei választásokon mindkét országban az egyesült baloldal, míg az elaprózott jobboldali rokonok a parlamenti küszöb átlépése miatt fognak reszketni. Éjszakai rémálomként még itt vannak a rendszeridegenek, a cseh kommunisták és a szlovák nacionalisták. Hasonló az alapvető dilemma is: helyes-e mindenáron, még a nagykoalíció árán is megakadályozni, hogy a baloldal a kommunistákkal (Csehországban) vagy a nacionalistákkal (Szlovákiában) kerüljön hatalomra.
A politikai helyzet hasonlóságából mégsem következik, hogy hasonló felállásúak lesznek az új kormányok is. Az eredményvárás ugyanis minden eddiginél jobban idézi majd a sorsolódobból kihulló számok figyelését – főleg Szlovákiában, ahol a felmérések szerint öt párt egyensúlyoz a parlamenti küszöb tájékán. Ezek egyike Vladimír Mečiar évek óta hanyatló DSZM-Néppártja, de Ján Slota nacionalistái sem mehetnek biztosra. További két párt (az MKP és a Most-Híd) a szétszakadt MKP utódai, mely szilárd alkotóeleme volt Mikuláš Dzurinda reformkormányának. Az ötödik bizonytalan jövőjű párt a hegyes könyökű jobboldali újonc, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), élén Richard Sulíkkal.
Egy radikális az internetről
Az SaS története a cseh TOP 09 párhuzama lehetne, mely szintén a megfáradt és korrumpált jobboldal alternatívájaként jött létre. De ezzel vége is minden hasonlóságnak. A konzervatív Karel Schwarzenberg és Miroslav Kalousek a választók merész megbízhatóságért kiáltó igényének megtestesítői, míg a radikális (neo)liberális Richard Sulík a fiatal választói nemzedék ragadozóhajlamát jelképezi, akiknek a Dzurinda-reformok befejezetlennek tűnnek.
A SaS minden bizonnyal az első olyan párt is Közép-Európában, amelynek létrejötte az internetnek köszönhető. Maga Sulík egykor a Dzurinda-kormány adóreform-tanácsadója volt, egyes fejezetit maga alkotta meg, de hírnévre bloggerként tett szert a Sme napilap elektronikus honlapján. Éles nyelve, a szabad piac tévedhetetlenségébe vetett hite, és meggyőződése, hogy minden rossz forrása az állami szabályozás, sok fiatal web-olvasó szimpátiáját nyerték el. A oldalának a Facebookon több mint 20 ezer rajongója van, naponta ontja a kommentárokat mindenféle témában.
A közvélemény-kutatások az utóbbi hetekben rakétasebességgel 9 százalékra repítették Sulík pártjának népszerűségét, választói azonban ingatagok. Ettől függetlün a párt alaposan felkavarta a politikai állóvizet. Elsőként zárta ki határozottan aválasztások utáni koalíciót Robert Fico kormánypártjával, a Smerrel, rákényszerítve jobboldali riválisát – a Dzurinda vezette SZDKU-t –, hogy ugyanezt tegye. Utána elutasította az SZDKU javaslatát, hogy a jobboldal erős tömbben induljon a választásokon, s ezzel tovább élezte amúgy sem jó kapcsolatait lehetséges partnereivel. A politikai éleslátás és taktika hát nem erős oldala Sulíknak, az viszont lehet, hogy éppen ez tetszik az ő fiatal választóinak. De Sulíknál is nagyobb érdemei vannak a jobboldal szerncsétlen kapcsolatinak alakításában Robert Ficónak. Az év elején közvetlen bizonyítékok nélkül pénzmosással vádolta meg az SZDKU-t, s ennek eredményeként Dzurinda visszalépett választási listavezetői posztjáról, hogy – mint mondta – nem legyen célpont a kampányban. A listavezetésért Ivan Mikloš és a népszerű Iveta Radičová versenyzett. Fico így talán akaratlanul is hozzásegítette az SZDKU-t, hogy kifelé induljon abból a hosszútávú hanyatlásból, amelybe Dzurinda taszította.
Az erkölcsi mérce
Bármilyen kaotikusnak tűnik is a szlovák politikai jobboldal, választóinak összlétszáma folyamatosan növekszik, és számuk most már annyi, hogy bizonyos körülmények között képesek lennének hatalmi alternatívát jelenteni a mostani baloldali-nacionalista kormánynak. Ez azonban csak matematikai eszmefuttatás. Sokkal valószínűbb Robert Fico és a Smer győzelme, így ő fog partnereket választani koalíciójába.
Ebben a pillanatban a jobboldal komoly dilemmával szembesül, mely már most is a legnehezebb témája, és amolyan erkölcsi mércéjévé vált. Ficót a jobboldal egy része (SaS, SZDKU) Vladimír Mečiar reinkarnációjának látja, a színtiszta rossz megtestesítőjének. Azt állítják, Fico kormányzása alatt drámaian nőtt Szlovákiában a korrupció, bukdácsol az igazságszolgáltatás, a sajtó- és vállalkozási szabadság. Koalícióra lépni vele nem hiba, hanem bűn.
De ha mindez igaz, nem nagyobb veszély-e, ha hagyják, hogy önkényesen uralkodjon további négy évig? A kereszténydemokraták (KDM), akik ősszel új elnököt választottak, a volt uniós biztost, Ján Fígeľt, éppen ilyen okból tartják lehetségesnek a koalíciót – mint kényszermegoldást – Ficóval, bár ezért megvető megjegyzéseket zsebeltek be jobboldali kollégáiktól.
Köztudomású, hogy a cseh választásokat két héttel korábban tartják, mint a szlovákiait. Meglehet, a cseh jobboldal is hasonló dilemma előtt fog állni, mint a szlovák, hiszen az ő szempontjukból nincs különbség Jiří Paroubek és Robert Fico között. Tekintettel arra azonban, hogy Pozsony hagyományosan Prágát nézi, a párhuzamok keresése a két országban nem elméleti játszadozás lesz, hanem gyakorlati használati útmutató.

Respekt, Martin M. Šimečka, fordítás: Felvidék Ma, gy