Füleken is teltház előtt zajlott a Nyelvtörvény, avagy mit ér az ember, ha magyar? című zenés összeállítás április 16-án. Tíz perccel a kezdés előtt még gyér sorok voltak a Vigadóban, de este hétkor már minden hely el lett foglalva, s későn érkezőknek már állniuk kellett.
A közönségnek bemutatták a parlamenti listán szereplő megjelent jelölteket, s közülük Csúsz Péter, a járás listavezetője köszöntötte a közönséget, majd megköszönte a megyei választásokon megkapott szavazatokat: „A füleki választók olyan hozzáállásról tettek tanúbizonyságot, amely példaértékű nemcsak a járás, hanem a szlovákiai magyarság számára is, mert világossá tették, hogy-kicsiként, szétdaraboltként elveszünk! Úgy üzentek, mint ahogy a költő Kiss Dénes üzen, a Petőfi nem megy című versében: „Végre értsétek meg, a nem értés mára halálos vétek!”
Az üdvözlő szöveg után Benkő Géza színművész humoros képzeletbeli levelezése a miniszterelnökkel felderítette a közönséget.
Vadkerti Imre és Derzsi György kellemes hangja pedig éneklésre csábította a füleki egybegyűlteket.
Fodor Zsóka magyarországi színművésznő, vagyis mindenki „Magdi anyusa” olyan fergeteges félórás műsorral kápráztatta el a nézőket.
A műsort meg-megszakító taps, a végén felállva ünneplő közönség igazolta, hogy mennyire jól szórakozott, aki eljött.
A következő füleki műsoros est május 8-án lesz a Vigadóban, amelynek címe: Jól választott!