A magyar nóta szinte teljes repertoárját élvezhette a lelkes közönség a nagyszabású Járási Nótaénekesek Találkozóján Alistálon április 11-én.
Vasárnap délután a piactér melletti kultúrközpontban a járás amatőr nótaénekeseit, nótabarátait a dunaszerdahelyi Mezei Ernő tíztagú cigányzenekara kísérte a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya és a Csemadok Alistáli Alapszervezete által meghirdetett nagyszabású rendezvényen, melyre eljöttek a hazai élvonalbeli nótaénekesek is, köztük olyan ismert előadókkal, mint Bielikné Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László és Kosáry Judit.
Az V. Alistáli Zenei Napok nyitórendezvényeként meghirdetett találkozót a területi választmány elnöke, Varga László és a helyi szervezet elnöke Sátor Zoltán nyitotta meg, majd elmondták, hogy a dunaszerdahelyi járásban rendkívül népszerű ez a műfaj, bizonyítja az is, hogy a találkozóra 35 résztvevő jelentkezett. A legfiatalabb résztvevő a tizenhárom esztendős ekecsi Pollák Mária volt, s ez is bizonyítja, hogy a szívhez szóló magyar nóta megérinti a fiatal lelket is, így lesz, aki megszólaltassa a jövőben is.

A jelenlévő nótaénekesek örültek annak, hogy létrejött a találkozó, hogy van ma olyan szervezet, amely felvállal egy ilyen találkozó megszervezését, még akkor is, ha vannak kisebb hibák, hiányosságok, amelyek odafigyeléssel a jövőben könnyen elkerülhetőek lesznek. Az engedélyezett három nóta eléneklése soknak bizonyult, és a nem jól párosított hallgatók, andalgók és csárdások is okoztak nehézséget egy-egy előadónak. A jelentkezők között volt olyan, aki először lépett fel nyilvánosság előtt, volt olyan is, aki hosszú évek óta résztvevője a Szépen szól a magyar nóta címet viselő nótaestnek, de volt bronzkoszorús előadó is.
A három részre osztott, hat órás programot a közönség lelkesen ülte, énekelte és tapsolta végig. Annyira, hogy az est záróakkordjaként kiosztott elismerő oklevelet a jelenlévő és aktívan, színpadon is éneklő Miklós László és az alistáli ősökkel büszkélkedő Berényi József parlamenti képviselők is megkapták az elismerést a magas színvonalú előadásukért a szervezőktől.
Lázok Attila a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára sikeresnek értékelte a találkozót, amelynek lesz folytatása mindaddig amíg ilyen sok tehetséges énekese és lelkes közönsége lesz a mára kissé méltatlanul elfeledett műfajnak.

Nagy Erika, Felvidék Ma