Magyarországot sok közös dolog köti össze Szlovákiával és szoros köztük a gazdasági kapcsolat, a viszony baráti – mondta a magyar-szlovák kapcsolatokról Martonyi János magyar külügyminiszter az osztrák Kuriernak. “Őszintén szólva, nem értem, miről is beszél, aki konfliktusokat és területi sérthetetlenséget emleget” – fogalmazott Martonyi János.

A magyar állampolgárság megszerzését megkönnyítő törvénymódosítással kapcsolatos kérdésre felelve felidézte, hogy még beiktatása előtt, kijelölt külügyminiszterként ellátogatott Pozsonyba és megbeszélést folytatott a szlovák külügyminiszterrel. A törvénymódosítás szimbolikus gesztus volt, amely megszüntette a szomszédos országokban élő magyarokat a korábbi magyar jogi szabályozás miatt érő hátrányos megkülönböztetést – mondta.
Gazdasági gondok továbbra is vannak, de az akut pénzügyi válságnak vége van Magyarországon – mondta Martonyi János a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjúban. A helyzet nagyon súlyos volt – tette hozzá a külügyminiszter. Megismételte, hogy a 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt nem akarja túllépni a kormány és kiemelte, hogy ennek érdekében született egy gazdasági akcióterv. A tervezett bankadóról szólva kijelentette: elismeri, hogy annak összege “meglehetősen magas”, de ez csak az idei évre vonatkozik, 2011-ben és 2012-ben újratárgyalják.
Az elmúlt tizenöt évben “hatalmas nyereségre” tettek szert a bankok Magyarországon, a gyengébb konkurencia, az elégtelen ellenőrzés miatt és azért, mert kevés volt a jól tájékozott ügyfél – tette hozzá.
Megismételte, hogy tévedés egy elnöki köztársaság létrehozásának szándékát feltételezni. “Ez kampány Orbán Viktor kormányfő ellen” – mondta. Új alkotmányra azonban szükség van – mondta a külügyminiszter.

(MTI)