Szegedi Csanád, a magyarországi Jobbik európai parlamenti képviselője szerint tragikus, bár nem meglepő hogy a (“mindenkori”) szlovák elnyomó hatalom a magyarországi és szlovákiai kormányváltás ellenére is folytatja nyíltan magyarellenes politikáját.
Szegedi közleményében így fogalmaz “Jelesül a Radičová-kabinetnek sincs esze ágában törölni az úgynevezett nyelvtörvényt, amelynek célja a magyar nyelv szinte teljes közéleti betiltása, egyben a magyar nyelvet nyilvánosan használók súlyos megbüntetése.

Az okok nagyjából a következőek: a felvidéki magyarság maradék jogainak megszüntetésén dolgozó szlovák hatalom már 1998 és 2002 közt megszokhatta, hogy Budapest még Orbán Viktor kormányzása idején is maximum szavakban állt ki a nyíltan rasszista, a magyarok (egyébként nem létező) kollektív bűnösségét mai napig hatályban tartó beneši dekrétumok ellen és sem szankciókkal, Szlovákia uniós csatlakozásának megvétózásával nem kényszerítette ki az őshonos magyar kisebbség jogainak garantálását. Ilyen körülmények között, az érdemi anyaországi támogatás hiányából következően az sem csoda, hogy talán Felvidéken választódott ki a trianoni utódállamok leginkább kollaboráns “magyar” politikai elitje, amely nyíltan, programjában is lemondott a minimálisan kijáró magyar autonómiáról. Bugár Bélával és pártjával foglalkozni is alig érdemes, lényegében egy magyarul (is) beszélő szlovák szervezettel van dolgunk. Sajnos azonban már a kicsit biztatóbb jeleket mutató felvidéki Magyar Koalíció Pártja sem követeli a szlovák államnyelvtörvény eltörlését, noha maguk is elismerik, hogy, idézzük: “diszkriminatív, sérti az alapvető emberi és kisebbségi jogokat, nincs összhangban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájával”. A Jobbik Magyarországért Mozgalom számára csakis a jogtipró, Európa és magyarellenes “törvény” teljes eltörlése az elfogadható, egyben mindent megteszünk azért, hogy a Felvidéken is megtaláljuk azon magyar partnereinket, akiknek csakis és kizárólag az összmagyar nemzeti érdekek az elsőrangú értékek. Végül a Jobbik európai parlamenti képviselőjeként felszólítom a Fidesz-kormányt, hogy szavak helyett valódi intézkedéseket helyezzen kilátásba, ha Szlovákia nem törli el a nyelvtörvényt és nem mond le a magyarság kollektív megbüntetéséről. Szegedi Csanád Európai parlamenti képviselő (Jobbik) Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke”.
OS, szu-online