Ötödik alkalommal tartották meg a Puruki Aratóbált Gútán, amely a városrészről, Purukról kapta elnevezését. A Szeretlek Gúta polgári társulás igazi népünnepélyt varázsolt a Pozsonyi utcára július 27-én, szombaton.
Annak érdekében, hogy minden korosztályt megszólítsanak, a délután a Kuttyomfity Társulat Egyszer egy királyfi című előadásával kezdődött. Az előadás a gyerekek, de a felnőttek figyelmét is lekötötte. Ezután következett a hivatalos megnyitó; Viola Miklós, a Szeretlek Gúta elnöke köszönetet mondott a gazdáknak, a támogatóknak és a szakácsoknak, akiknek köszönhetően sikerült ötödik alkalommal is színvonalas programot tartani. Ezután Fördős János gazda ismertette az idei aratás menetét és eredményét. Idén hamarabb ért be a gabona, a terméshozam kevesebb az előző évhez képest, és sajnos a minőség sem jobb: a learatott gabona 70 százaléka takarmány lett. A gazda, Fördős János bízik benne, hogy a jövő évi gabona minőségibb lesz és több.
A rendezvényen a hagyományőrzés is szerepet kapott, és a Nagy János Péter által felszentelt kenyeret is bárki megkóstolhatta.
Fellépett az alistáli Hajnal Néptáncegyüttes, akik Ág Tibor hagyatékát ápolják, adják tovább. A csoport vezetője szerint szükség van arra, hogy Ág Tibor örökségét a gyermekek is elsajátítsák. A csoport elsősorban felvidéki táncokat és játékokat mutatott be. A gútai Margaréta Tánccsoport ismét bizonyította, nemcsak a fiatalok kiváltsága a tánc, hanem a nyugdíjasok is jól szórakoznak és a közönségnek is átadják az örömet. A gútai Kikelet, a gútai sortáncjárók, amely a helyi Csemadok mellett működik, gútai táncokat adott elő. A rendezvény összefogta a korosztályokat, mindenkinek kellemes szórakozást biztosítva, ahogy a múltban is szokás volt az az aratóbálokon. Az esti mulatságon fellépett a Rondó Music, Pintér Katus és Sissi, a talpalávalóból nem volt hiány, hiszen a szünetek alatt dj Szomi szórakoztatta a közönséget.
A városrész és vendégeik hajnalig szórakoztak a Szeretlek Gútának köszönhetően.
A szerző felvételei.
- A sortáncosok fellépése (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Viola Miklós, a Szeretlek Gúta elnöke köszönti a gyerekeket és a Kuttyomfitty Társulatot (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- A Kuttyomfitty előadása nagy sikert aratott, minden korosztály élvezte a mesét (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- A megáldott kenyér (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- A traktorok jelezték, aratóbálba érkeztünk (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Tombola díjak a régi szekéren (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Felvágják az új kenyeret (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Fiatal segítők is osztották az új kenyeret (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Fördős János gazda és Viola Miklós (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- A Hajnal Néptáncegyüttes csodálatos műsort adott elő (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Lányos karikázó (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Fontos Ág Tibor hagyatékát ápolni (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Örömtánc a gútai Margaréta Tánccsoport előadásában (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Perdülj-fordulj (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Rondo Music (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Pintér Katus (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
- Sissi mulatós összeállítással lépett fel (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
(Neszméri Tünde)