Idén augusztus 1-jén vasárnap került sor az ipolybalogi Szent Korona ünnepségre, immár hatodik alkalommal.

 

A balogiak joggal büszkék templomukra és a templomban őrzött becses ereklyére, a Szent Korona hű, hiteles másolatára. Minden évben ünnep keretében fejet is hajtanak a jelkép előtt. A fő téren, a polgármester szavai után, György Ferenc balogi plébános a Szent Korona mását díszes kegytartóba illesztette, majd az ünneplő hívők kíséretében, körmenetben, koronaőrök vitték a Kápolna-dombon zajlott ünnepi szabadtéri szentmise helyszínére. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök volt, balogi jó szokás szerint, mint minden egyes jeles ünnep alkalmával, ezúttal is legszentebb imádságunk, a Himnusz közös eléneklésével zárult.
A község és a plébániahivatal két személynek az idén is Szent Korona Emlékérmet adományozott. Az elismerést Lőrincz Sarolta Aranka Ipolybalog hagyományainak kitartó kutatásáért, az eredmények könyvben megjelentetéséért, valamint a hagyományok ápolásáért és továbbadásáért, a falu jó hírének népszerűsítéséért, vitéz lovag báró Körös Cseke László, a Szent György Lovagrend örökös kancellárja pedig a Szent Korona másolatának elkészítésében nyújtott segítségéért, valamint a Szent Korona ipolybalogi tartózkodásának történelmi kutatásáért és annak könyvben megjelentetett munkásságáért kapta.
Délután a felvidéki és magyarországi nótaéneklők, valamint hagyományőrző csoportok előadásaira, a kézműves kiállítás és vásár megtekintésére, a baranta hagyományos magyar harcművészeti bemutatóra, no meg a virtuspróbákra tetőpanorámos „nosztalgiabuszon” utazhattak az érdeklődők. Este a „Princess” hegedűvirtuóz hölgytrió és a Republic együttes élő koncertjét láthatták és tapsolhatták végig a látogatók.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között Molnár Imre történész, a varsói magyar nagykövetség diplomatája, és Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke is.