A horvát kormány visszatér azokhoz a fényes időkhöz, amikor Josip Broz Tito jugoszláv elnök nyaranta magas rangú állami vendégeket fogadott Briorin. Manapság is sok európai csúcspolitikust látnak vendégül Tito egykori üdülőszigetén, köztük augusztus közepén Heinz Fischer osztrák elnököt.
Ivo Josipovic horvát kollégájával “az európai kérdésekről megkezdett párbeszédet folytatja” majd kétoldalú találkozó keretében – erősítette meg a hírt Fischer szóvivője. A Nacional című horvát hetilap úgy tudja, hogy Ivan Gašparovič szlovák elnököt és Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi tanácsadóját, Georgij Poltavcsenkót is Brionira (Brijunira) várják. Gasparovic már évek óta a szigeten tölti nyári szabadságát – írta az újság.
Borut Pahor szlovén miniszterelnök már a “Tito-szigeten” tartózkodik horvát kollégája, Jadranka Kosor személyes meghívására. A szlovéniai Bohinjban tartott múlt szombati találkozójuk után közvetlenül odautazott, és valószínűleg a hét végéig marad a Villa Brijunka vendége. Zmago Jelincicet, a szlovén nacionalisták vezetőjét felháborította Pahor úticélja. “Jugoszlávia visszaállítása közelebb van, mint gondolnánk” – dohogott, és a szlovén érdekek kiárusításával vádolta meg a kormányfőt. Pahor szeme előtt nyilván konföderáció lebeg a szomszédos országgal. “Ez az érdeke mindegyik félnek, az olaszoknak, a magyaroknak, az osztrákoknak és a horvátoknak” – vádaskodott Jelincic.
Pahorhoz hasonlóan július végén Boris Tadic szerb elnök felesége és lányai is Brionin üdültek. A sajtó szerint Josipovic horvát elnök ezzel a meghívással próbált enyhíteni a feszült szerb-horvát viszonyon, amelyen Koszovó függetlenségének zágrábi elismerése csak tovább rontott. Hagyományosan Tito egykori rezidenciáján, a Villa Jadrankában tölti nyári szabadságát a horvát elnök is.
A szigetnek, amely az I. világháborúig az osztrák Kupelwieser család tulajdona és a nemesség nagyvilági találkozóhelye, majd a császári és királyi haditengerészet tengeralattjáró-támaszpontja volt, a Tito-korszakban fontos szerep jutott: a marsall itt fogadta állami vendégeit, és itt találkozott számos hollywoodi sztárral. Brionin állapodott meg Gamal Abdel Nasszer egyiptomi államfővel és Dzsaváharlál Nehru indiai miniszterelnökkel az el nem kötelezett országok mozgalmának elindításáról, és itt békült ki Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkárral, a minisztertanács elnökével.

mti, Felvidék Ma