Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatai nyomán a testület szerint javulhat a több országban és több ágazatban (főként bank és biztosítás) tevékenykedő pénzügyi óriáscégek (holdingok és konglomerátumok) felügyelete. Az Európai Unió végrehajtó szerve a konglomerátumokról szóló irányelv felülvizsgálatára tett kezdeményezéseket, köztük azt, hogy erősítsék meg a főként nemzeti hatáskörbe illeszkedő felügyeleti rendet, azaz a hatóságok egyszerre valamennyi érintett ágazatban ellenőrizhessenek. Így jobban nagyító alá tudják venni azokat az eseteket is, amelyekben ugyanazt a tőkét több célra használják.
A konglomerátumok pontos szabályozása kiemelten fontos, mert olyan cégekről van szó, amelyek puszta méretüknél fogva befolyásolni tudják a pénzügyi piacokat – fejtette ki a bizottság. Mivel egy-egy konglomerátum akár több száz leányvállalattal is rendelkezhet, az esetleges válsághelyzetek ezeken tovaterjedve feszültséget okozhatnak a piacokon.
A most bejelentett javaslatokat még az EU többi szervének (a tagországok kormányait képviselő tanácsnak és az Európai Parlamentnek) is jóvá kell hagynia.

MTI