Az Európai Parlament két szakbizottsága, az Állampolgári-, Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottság, illetve a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, a tegnapi szavazáson elsöprő többséggel hagyta jóvá Bauer Edit, néppárti (MKP) és Anna Hedh, svéd szocialista képviselők közös jelentését az emberkereskedelem elleni harcról.

Az elfogadott jelentés az Európai Bizottság által kidolgozott irányelvjavaslatot lényegesen módosítja és alapja lesz a két hét múlva kezdődő intézményközi egyeztetésnek (ún. trialógusnak), ahol a Parlamentnek közös nevezőre kell jutnia a Tanáccsal.

Az új irányelvre azért van szükség, mert a jelenleg érvényben levő 2002-es kerethatározat nem elég hatékony, nem felel meg a jelenkor kihívásainak. Az emberkereskedelem áldozatainak száma csak az EU-n belül évente több százezerre tehető. A legújabb felmérések szerint egyre több gyerek esik áldozatul az emberkereskedelem egyik vagy másik formájának. Növekszik a kényszermunkára fogottak száma is, illetve az áldozatok egyre nagyobb hányada uniós állampolgár és nem illegális bevándorló, ahogy azt korábban feltételezték.

A jelentés egyik célja kibővíteni az emberkereskedelem definícióját a kényszerprostitúción és kényszermunkán túl a szervkereskedelemre, kényszerkoldulásra, illegális örökbefogadásra, illetve kényszerházasságra is. Ugyancsak szigorítani szeretné a büntetéseket, kiterjesztve azokat az emberkereskedők vagyonának elkobzására is. A jelentéstevők javaslata szerint az így befolyt összeget az áldozatok védelmére, kárpótlására és a hatóságok határon átnyúló emberkereskedelem elleni tevékenységére kellene felhasználni. Tovább kellene erősíteni az áldozatok védelmét is, illetve újabb lépéseket tenni a kereslet letörésére.

Az Európai Parlamentből kapott információink szerint a közös jelentés létrehozná az Európai Unió Emberkereskedelem Elleni Koordinátor intézményét, amelynek feladata egy koherens európai emberkereskedelem elleni politika kialakítása, illetve a nemzeti jelentéstevők munkájának koordinálása lenne.

Bauer Edit reménye szerint még a Belga Elnökség alatt, azaz ebben a félévben sikerül megegyezni a Tanáccsal, így az új irányelv mihamarabb életbe léphet.

Felvidék Ma