A Magyar Országgyűlés október 18-ai ülésén 309 igen és 41 nem szavazattal elfogadta azt az országgyűlési határozatot, amely a trianoni békeegyezmény évfordulóját, azaz a Nemzeti Összetartozás Napját iskolai emléknappá nyilvánítja.

Az országgyűlési határozat felkéri a magyar kormányt, hogy készítse elő a feltételeit annak, hogy állami támogatással osztálykirándulásokat szervezzenek határon túli magyarlakta területekre. A parlamenti döntés nyomán létrehozzák a Magyarság Házát is. A szavazáson csak az MSZP-s képviselők szavaztak nemmel, a többi jelenlévő képviselő támogatta a határozatot.

A június 4-i iskolai emléknap bevezetésének célja nem a közoktatás megreformálása, hanem a határon túli magyarokkal és Trianonnal kapcsolatos elmaradás megváltoztatása – mondta korábban, Pokorni Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kormánypárti politikus szerint az emléknap illeszkedik az aradi vértanúk, a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatairól emlékező iskolai napok sorába.

A határon túli, magyarlakta területekre szervezett osztálykirándulások elsődleges célja, hogy a magyar diákok találkozhassanak a velük egyidős társaikkal. Idén 6 ezer magyarországi diák utazott a szomszéd országokba – emlékeztetett Pokorni Zoltán. A tervek megvalósulása esetén évente 100 ezer általános és középiskolai diákot utaztatna az állam a határon túli magyarlakta területekre, ami 2-4 milliárd forintba kerülne. A képviselő szerint ennek forrását eleinte pályázati forrásokból kell biztosítani, ám 2013-tól már normatív támogatásként szerepelne a költségvetésben. Ezek alapján országos program készül abból a célból, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer – a magyar állam támogatásával – eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire, és cserekapcsolatok keretében minél több külhoni magyar diák juthasson el Magyarországra.

A Magyarság Háza módszertani háttérintézményként működik majd az iskolai kirándulások megszervezéséhez, illetve bemutatja a határon túli magyar közösségeket. A Magyarság Házát 2012. december 31-ig kell létrehozni.

Pokorni Zoltán mindemellett azt is javasolja, hogy a fővárosban létesüljön egy, a Terror Házához hasonló Trianon-múzeum, mely exkluzív kiállítótér és pedagógiai-módszertani központ lenne egyben.

Felvidék Ma, FH