A 2006-ban, ipolyfödémesi székhellyel alakult Human International Polgári Társulás képviselői a tegnapi nap folyamán eljutatták az iszapkatasztrófa sújtotta Devecserre a Palócföld első anyagi és tárgyi segítségét.

A több, mint 4000 eurónyi készpénzt és gumicsizmákat, kesztyűket, tisztítószereket, lepedőket és paplanokat, valamint magasnyomású lemosókat tartalmazó szállítmányt, melynek együttes összértéke elérte a kétmillió forintot, a társulás alapító tagjai,Molnár László, Hubík Béla és Vida József juttatták el Devecser önkormányzatának. A pénzadományokat az Ipolybalogi Pélbániahivatal Kelenyében, Ipolybalogon és Szécsénkén, valamint a Csemadok helyi szervezete Ipolynyéken gyűjtötte össze magánszemélyektől és szervezetektől, a tárgyi adományokhoz pedig az ORA International osztrák segélyszervezeten keresztül jutott a társulás. A helyszínen tapasztalt állapotok leginkább a katasztrófa filmekben látott képsorokhoz hasonlítottak, és sokkal elszomorítóbbak, mint azt a televízió képernyőjén keresztül lehet érzékelni. Már Devecser előtt 10 kilométerrel az út szembejövő sávja mintha piros festékkel lenne megfestve. A városban mindenhol rendőrök, tévéstábok, újságírók, és az egész város egy nagy segélybegyűjtő központ, hiszen nemcsak a Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, de az önkormányzat és a helyi szövetkezet raktárai is fogadják az adományokat, melyből rengeteg érkezik a térségbe. Az utakat folyamatosan mossák a kocsik, és mindenkin védőmaszk van, mert a felszálló por valóban ingerli a légutakat. Óriási erőt ad azonban mindenkinek a nemzeti összefogás, mely megmozdította a Kárpát -medence, de a világban szétszórt magyarságot is.

Felvidék Ma