Bár még mindig a főügyészválasztás miatti koalíciós nézeteltérés számít „forró” témának a parlamentben, a nyolcadik ülésen más fontos kérdések is szerepelnek. Több közülük képviselői indítványként került napirendre, így a szociális szolgáltatásokról szóló módosító javaslat is, amely állami támogatás szempontjából egyenjogúsítja a községi és a magán szociális intézeteket. Ma délután sürgősséggel napirender került a 2010-es költségvetési törvény módosítása is.

 

Ez a törvényjavaslat szó szerint megegyezik az előző ülésen beterjesztett kormányjavaslattal, amelyet a koalíciós képviselők egy részének téves szavazása miatt utalt vissza átdolgozásra a plénum a kormánynak. A magán és egyházi szociális otthonok állami támogatását visszaállító törvény már második olvasatba került, ugyanígy a megújuló energiaforrások támogatásáról szóló törvény is.

Ma délelőtt a plénum megvitatta az állami jelképekről szóló törvény módosítását, melyet a Most-Híd frakcióban ülő polgári konzervatív képviselők dolgoztak ki, s amely megszüntetné azt a kötelezettséget, hogy az oktatási intézményekben, illetve a közintézmények összes tanácstermében kötelezően ki kelljen függeszteni az állami címert, lobogót, valamint az alkotmány előszavát és a himnusz szövegét. Az általános vitában – mely még tegnap este elkezdődött – a koalíciós képviselők a javaslat mellett, az ellenzékiek ellene szólaltak fel. A kormányoldal azt hangsúlyozta: erőszakkal, kényszerrel hazafiságra nevelni nem lehet, ráadásul: az állami jelképek lenézése is, ha méltatlan helyre is ki kell függeszteni azokat. Ondrej Dostálék szerint elegendő, ha egy középületben egy helyen láthatóak. A Smer és a nemzetiek viszont azzal érveltek: ha folyton látják ezeket a gyerekek, jobban beléjük vésődik és az életük részévé válik. A szavazás során az ellenzéknek sikerült megbuktatni a törvénymódosítást. A kereszténydemokraták két képviselője tudatosan támogatta a javaslat elvetését, az SZDKU-ból pedig ketten igent mondtak a javaslat elutasítására, köztük maga az egyik beterjesztő, Miroslav Beblavý – tévedésből. A házszabály értelmében hasonló törvényjavaslat csak fél év múlva nyújtható be leghamarabb. Maradnak hát a hazafias díszítések minden tanterember…

Ugyancsak képviselői, de már ellenzéki indítványra különadók bevezetéséről is vitázott a parlament. A Smer javaslata átmenetileg bankadót vezetne be (a passzívum 0,7 %-a) a válság okozta állami bevételkiesések enyhítésére. A javaslatot a koalíciós frakciók egyhangúlag elutasították,így lekerült a napirendről.

Délután a kérdések óráját követően sürgősséggel tárgyal a plénum a Szlovák Televízió és Rádió összevonásáról, s még ma napirendre kerülhet a Dzurinda-féle állampolgársági törvénymódosítását, melyet az SZDKU, a Most-Híd és a Szabadság és Szolidaritás frakció képviselői nyújtottak be, a kereszténydemokraták egyet nem értése ellenére. És délutánra kiderül az is, milyen eredményt hoz a főügyészválasztás második fordulója.

Felvidék Ma