2010. november 15-én találkozóra került sor Stubendek László, az MKP komáromi polgármester-jelöltje és az MBK Komárom elnöke, Christopher E. van der Stelt között. A találkozó témája a helyi kosárlabda csapat szponzori támogatásának biztosítása volt ebben a nehéz időszakban, amikor a csapat kénytelen „hazai meccseit“ a városon kívül, Dunaszerdahelyen játszani. Stubendek László elmondta, jól ismeri a kosárlabda-csapat gondjait, ezért úgy döntött, hogy támogatóin keresztül hozzájárul a klub nehéz anyagi helyzetének javításához. Kiemelte, hogy ez a szponzori támogatása nem az első, és nem is az utolsó, de úgy gondolja, hogy épp jókor érkezik. A klub elnöke, van der Stelt úr megköszönte a támogatást.

Találkozójuk további szakaszában a város lakosainak mindennapi problémáit is érintették. Arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a polgármester-jelölt úrnak, amennyiben megválasztják a város élére, Stubendek László úgy válaszolt, hogy a városi hivatal mellett egy olyan csapatot kíván létrehozni, mely professzionálisan foglalkozna az EU-s alapok merítésének lehetőségével. Stubendek László továbbá kijelentette, hogy a helyi munkáltatókkal rendszeres konzultációkat kíván bevezetni a munkahelyteremtés céljából.
A találkozó végén van der Stelt elnök úr megköszönte Stubendek László úrnak a szponzori támogatás közvetítését, majd megegyeztek a sportklubbal kapcsolatos esetleges, további együttműködési lehetőségekről. van der Stelt elnök úr ezt követően sok sikert kívánt az MKP polgármester-jelöltjének a közelgő önkormányzati választásokon.

Felvidék Ma