26040

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai idén 73 súlyponti településre juttatták el a betlehemi Születés templomából elhozott, és december 11-én Bécsben ünnepélyes keretek közt átadott lángot. Ezekről a csomópontokról a helyi csapatok és partnerszervezetek terjesztették tovább a béke és a szeretet lángját további településekre, az egyházaknak, karitatív szervezeteknek, családoknak.

Sok cserkészcsapat kedves szokása, hogy a lángot december 24-én, mendikálás keretében adja tovább azoknak a családoknak, akik ezt igényelték. Az ENSZ 1986-ot a béke évévé nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete nyomán a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. A lángot minden évben a „békeláng gyermek” hozza el a Szentföldről Ausztriába. Idén Stefan Ivatovicra esett a választás. A jugoszláv háborús menekült szülők gyermeke segítőkészségével tűnt ki a többi gyermek közül. A bécsi központi átadóünnepségen minden jelenlevő ország küldöttségének gyertyáját Stefan gyújtotta meg.
„A betlehemi békeláng felvidéki útjának megtervezése során kiterjedt szervezőmunkára volt szükség. Állandó kapcsolatban kellett állni a helyi csapatokkal, azok koordinátoraival. Azokon a településeken, amelyek közelében nincsenek magyar cserkészcsapatok, a Szlovák Cserkészszövetségtől vettük át a lángot. Örülök, hogy a láng útja méltóságteljesen zárult le” – mondta Kozmér Kinga, az SZMCS koordinátora. A betlehemi békeláng terjesztésébe az SZMCS 1991-ben, az újjáalakulását követő évben kapcsolódott be először. „A békeláng terjesztése kiemelt helyet foglal el rendezvényeink között. Pozitívumként tekinthetünk arra, hogy idén is sikerült növelni azoknak a településeknek a számát, ahova el tudtuk juttatni a betlehemi békelángot. Reméljük, ezek száma jövőre is emelkedni fog” – jegyezte meg Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke.

{iarelatednews articleid=”25993,25839,25547″}