A Gömöri Hírlap aktuális számában részletes beszámolót olvashatnak a rimaszombati városi képviselőtestület januári üléséről, amelyen heves viták után érdemleges döntések is születtek. Megmarad többek között a művelődési központ jogalanyisága, lesz városi tanács is, valamint döntöttek a szociális lakások felépítéséről is.

Aktuális rovatunkban beszámolunk a rimaszombati utak helyzetéről, s azt is megtudhatják, hogy tavaly 17 gyerekkel kevesebb született, mint 2009-ben, de a lakodalmak száma is csökkent. Helyszíni tudósítást olvashatnak az Ózdon megrendezett Dialógusok konferenciáról, míg Sebők Valéria elnök a Csemadok Területi Választmányának idei terveiről nyilatkozik. Két nagybalogi rendezvényre is visszaemlékezünk, s riportot olvashatnak az egykor szebb napokat is megélt Várgedéről, ahol az ősszel nemcsak polgármestert váltottak, hanem elkezdődött a Sztojkovics kastély felújítása is. Jártunk Agócs Róbert kiállításán, s bemutatjuk a Gömör-Kishonti Múzeum „apró tárgyait“ is. Sportrovatunkban is Nagybalog áll vezető helyen, a focicsapat tavaszi terveiről olvashatnak.
Új játékunk segítségével megnyerhetik B. Kovács István napokban megjelent, Várostörténeti barangolások c. kötetét.
A Gömöri Hírlap kapható a régió standjain, egyes boltjaiban, a postákon és a rimaszombati Tompa könyvesboltban.

Felvidék Ma, giv

A Gömöri Hírlap korábbi számai elérhetők portálunkról.