Gyászol az Esterházy család. Lengyelországban elhunyt Esterházy-Mycielski Péter, aki Esterházy János húgának, Máriának a gyermeke. Földi maradványait március 21-én helyezik örök nyugalomra édesanyja, Esterházy Mária mellé a család dél-lengyelországi Wegierkában (Kismagyar) lévő családi sírboltjában.
Esterházy-Mycielski Péter, 1936 november 11-én született. Édesanyja, Esterházy János húga, Mária, 1931-ben ment férjhez a lengyel katonatiszt Franciszek Mycielskihez, akivel Nyitraújlakról a Mycielski család lengyelországi birtokára, Wegierkára költözött. Itt négy gyermekük született. Péter a második legidősebb volt a sorban.
A Lengyelországot 1939-ben sújtó német, majd szovjet agresszió után a Mycielski családnak is menekülnie kellett, mivel otthonukat a megszállók elfoglalták, felgyújtották. Egy ideig Krakkóban húzták meg magukat, de életük, (különösen a kicsi gyermekekre való tekintettel), itt sem volt biztonságban. Esterházy János – aki akkoriban számos lengyelnek segített a Magyarországra való menekülésben – felajánlotta, hogy befogadja őket nyitraújlaki kastélyába. Így a Mycielski család itt élte át a háború befejeztét, s nemcsak Esterházy János letartóztatásának, elhurcolásának, majd a szovjet kényszermunkatáborból való visszatértének volt tanúja, hanem maga is részesült a szlovákiai magyarságot a háború után sújtó kollektív bűnösség jogtalan intézkedéseiben.
Péter 1951-ben fejezte be az újlaki általános iskolát. Mivel a kastélyból kiüldözött Mycielski család ebben az időben a falu egyik cselédházának egyetlen szobájában meghúzódva, a mélyszegénység állapotában tengődött, Péter jelentkezett a rozsnyói bányászati szakiskolába, hogy mielőbb munkát vállalhasson. Mivel itt önmagát kell fenntartania, ezért a tanulás, s az ehhez tartozó bányai munka mellett mellékfoglalkozást is vállalt. Szervezetét mindez, s az ehhez társuló alultápláltság annyira megviselte, hogy szívizomgyulladással, életveszélyes állapotban kórházba került. Gyógyulása után, mint az iskola legjobb tanulóját a bányászati technikumba küldték tanulni. Ezekben az években tanúja volt édesanyja, Mariska – fivére János kiszabadítása érdekében végzett – szünet nélküli fáradozásának. Elkísérve anyját, s ő is találkozhatott a börtönben szenvedő nagybátyjával. „Csont és bőr volt, kezei szinte áttetszőek voltak a soványságtól. Beszélni csak lassan, nagyobb szünetekkel tudott, egy-két rövid mondatot”- emlékezett nagybátyjára Péter bácsi, s e néhány találkozás megrendítő emléke élete végéig elkísérte őt.
A rozsnyói bányászati technikumba kerülve rövid időn belül itt is az iskola legjobb tanulója lett. Ennek ellenére, amikor kiderült, hogy milyen családból származik, az iskola befejezése előtt néhány héttel kizárták őt a technikumból, s nem engedték, hogy ott érettségi vizsgát tegyen. Ekkor családja után, ő is átköltözött Lengyelországba, ahol Krakkóban, sógora, Jan Mycielski fogadta be és támogatta továbbtanulását. Így leérettségizhetett, majd két évig egy sziléziai bányában dolgozott vájárként. 1961-ben megnősült, s házasságából két leánya született. Munka mellett, esti tagozaton továbbtanulva, 1968-ban közgazdász diplomát szerzett, majd e szakterületen kezdett dolgozni. Eredményes munkájának köszönhetően 1970-ben a Lengyel Közgazdász Társaság elnökévé választották. E tisztségét nyugdíjazásáig töltötte be.
A hetvenes, nyolcvanas években, titokban többször is visszatért Újlakra, amelytől lélekben sohasem szakadt el. A rendszerváltás után, nagy érdeklődéssel figyelte a nagybátyja, Esterházy János rehabilitációja érdekében végzett tevékenységet. Családjával együtt részt vett a magyar parlament 2001-es Esterházy emlékünnepségén. Az Esterházy életrajz lengyel megjelenése után pedig felkutatta édesanyja, Mariska kéziratos jegyzeteit, melyek az Esterházy János börtönkálváriáját bemutató, 2009-ben megjelent „Kegyelem életfogytig” című kötet tartalmának gerincét alkotják. Részt vett a könyv anyagának budapesti és pozsonyi bemutatóján és segítette annak lengyel megjelenését is. Családja és ősei hagyományaihoz híven ő is nyitott szívű, közvetlen és az igazság keresése iránt elkötelezett lelkű személyiség volt. Épp ezért is viselte nehéz lélekkel a nagybátyja, Esterházy János hírnevét máig befeketítő igazságtalan ítélet fennmaradását. E sorok írója jól emlékszik arra a jelenetre, amikor az egykori politikai foglyok egyik lipótvári (Leopoldov) megemlékezésén, Péter bácsi megtudva, hogy ott jelen van a szlovák igazságügy minisztérium államtitkára is, gondolkodás nélkül odalépett hozzá, s tiltakozva az Esterházy Jánost máig sújtó igazságtalan ítélet ellen elmondta, szemtanúként kész tanúskodni Esterházy antifasiszta tevékenységéről. E tanúságtételre azonban az akkori államtitkár nem volt kíváncsi, így Péter bácsi az „Üldözöttek védelmében” című dokumentumfilmben mondta el ezzel kapcsolatos személyes élményeit. Bár a halála előtt hosszú ideig tartó betegsége következtében súlyos szenvedésen ment keresztül, további terveket szövögetett Esterházy János ügyének védelmében. Örömmel értesült az újlaki Esterházy emléktábla avatásról, s leányának meghagyta, ha vele bármi történne is, Ő mindenképp legyen jelen az avatóünnepségen.
Végakaratát leányának, Elzbieta Lastowieckának kellett beteljesítenie, mivel Péter bácsi, nagybátyjának, Esterházy János halálának 54. évfordulója után két nappal, lelkét visszaadta Teremtőjének, s magyar-lengyel szíve megszűnt dobogni. Úgy emlékezzünk rá, mint amikor egy távolba szakadt, de szeretett családtag lelki üdvéért fohászkodunk. Mert távozta egy hű szövetségesünk elvesztését jelenti mindannyiunknak, s nemcsak azoknak, akik ismeretük és tiszteltük őt.
Isten nyugosztaljon Péter bácsi, s segítsd munkánkat immár odafentről is!
Molnár Imre
Esterházy Mycielsky Péter lánya a nyitraújlaki jelképes Esterházy János sírnál, illetve a templomban az Esterházy-emléktábla avatásán. Mint mondta, édesapja a halálos ágyán is azt kérte a családtól, hogy tegyenek meg mindent Esterházy János emléke ápolásáért…
Felvidék Ma
