bethlen-gabor-alap

A  kárpátaljai Antalócon találkoztak április első hetében a Kárpát-medencében tevékenykedő magyar térségfejlesztési szakemberek. Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a magyar állam támogatásáról biztosította a hét országból érkezett részvevőket és arról is beszámolt, hogy hamarosan megkezdi működését az új nemzetpolitikai elképzeléseknek megfelelően létrehozott, a határon túli szervezetek működését segítő Bethlen Gábor Alap.

A gazdasági szakemberek szerint nem szabad hagyni, hogy egy-egy régió jelentősen elmaradjon, mert az magával rántja a többit is. Baranyi András, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI CBC program igazgatója elmondta, a fejlesztésekre az Európai Unió is biztosít forrásokat. Az új Bethlen Gábor Alapon keresztül a határon túl működő magyar vállalkozókat és civil szervezeteket a magyar állam anyagilag is támogatni fogja. Ulicsák Szilárd elmondta, az oktatásnak kiemelt szerepe lesz. Mint mondta, korábban több minisztériumon, szervezeten át folyósították a támogatásokat, a rendszer átláthatatlan volt. A Bethlen Gábor Alap jelenti az egységesített, átlátható rendszert.

{iarelatednews articleid=”26527,26072,26039,25709,25580″}