… elmondanám, hogy nem személyekben, hanem hitében csalódott a felvidéki magyarság tavaly júniusban, és ezért választott úgy, ahogy… De ezt nem tudatosította, ezért keresett, kutatott, talált bűnbakokat, követett hamis prófétákat, és belemagyarázott kudarc-okokat az MKP választási bukásába.
Pedig most már nagyon jól érzi, hogy nem ezt akarta, nem így gondolta, de a kisebbségi létben, az utóbbi húsz esztendő válogatott megaláztatásaiban elfáradtak és türelmetlenek lettek a felvidéki magyar emberek. Érzik, hogy a saját nemzetet és történelmet hol veszettebbül, hol visszafogottabban építgető szlovák nemzetalkotó többség saját kis területén, térképén nem akar helyet szorítani félmilliónyi magyarnak. Az itteni magyar választókkal tavaly még azt hitették el, hogy az állandósult szlovák-magyar konfrontáció legfőbb oka az MKP nemzetieskedő politizálásában keresendő, és ezért ígéretesnek tűnt a barátokból lett ellenfelek megbékélés- és kiegyezés hirdetése, melyről mára kiderült, hogy téveszme, és belenyugvást, rövidített futamidejű beolvadást eredményez a szlovák többségbe. De érthető is egy év távlatából ez a fajta választói magatartás; az emberek vágyták a másságot, a megbékélést hirdető változást, elhitték, hogy a simulékonyság egyenlő a kiegyezéssel, és eljött a várva várt történelmi pillanat: a hídverés a két nemzet között. Igen, a Híd-verés eljött, de nem a várt értelemben…
A választásokat megelőző időszak módszeres üldözései, a sorozatos ellenünk irányuló jogalkotások, az ebből eredő megfélemlítések meghozták a szlovákság által kívánt választási eredményt magyar oldalon. Látszólag önmaga vágta sebeitől vérzik a mai napig a felvidéki magyarság, pedig a kést mások tartották. Mi csak beledőltünk, illetve bedőltünk a hangzatos frázisoknak… A célt elérték tehát: sikerült megosztani a magyarságot, nem került be a szlovák parlamentbe az az etnikai gyökerű magyar párt, amely tagja az Európai Néppártnak, amely jó kapcsolatokat ápol a magyarországi kormánypártokkal és a magyar kormánnyal. De bekerült az a vegyespárt, mely nem tagja egyik európai pártszövetségnek se, nincs európai parlamenti képviselője, és nincs komoly magyarországi politikai kapcsolata se. Vagyis kevésbé veszélyes, hiszen képviselői mandátumhoz juttatott szlovákokat is, kevésbé hangadó, mert nincs kiépített nemzetközi kapcsolatrendszere, és jelenleg ez a párt a kormánykoalíció leggyengébb láncszeme – súlytalan, mellyel a többiek játszadoznak, komolytalannak tekintenek.
A magyar választópolgárok ebből (is) eredő jelenlegi csalódottsága, kiábrándultsága viszont nem adja rögtön vissza a felvidéki magyarságnak a kedvező jövőbe vetett hitet. Ehhez több kell! Bíztató jelek viszont már vannak! Magyarországnak még soha nem volt ilyen egységes és tettekben is megnyilvánuló, határokon átívelő nemzetstratégiája, mint amilyet a jelenlegi magyar kormány képvisel. És a magyarországi kormánypártok az MKP-t tekintik kizárólagos felvidéki testvérpártjuknak, ebből meríteni lehet, sőt kell. Előre látható, hogy Magyarország politikai és gazdasági szerepe a következő években erősödni fog Európában. Minél erősebb az anyaország, annál büszkébben vállalja identitását a határon túli magyarság, amelynek a lelki és kulturális kötődés mellett a könnyített honosítási eljárással lehetősége van már kinyilvánítania jogi alapon is együvétartozását a magyar nemzettel, ami azt is jelentheti, hogy a kisebbségi sorsunkat behódolás nélkül felválthatjuk az egyenrangúsággal. Felegyenesedhet kisebbségi létünk által görcsbe rándult testünk, felszabadulhat évtizedeken át gúzsba kötött lelkünk! Ez egy új helyzetet eredményezhet Közép-Európában, és ezért nem véletlen a többségi szlovák nemzetnek az értelmetlen és belátható időn belül eredménytelen tiltakozása, az egykori albán légvédelmet idéző ökölrázása a nemzetközi jog szempontjából nevetséges ellentörvénnyel.
A Most-Hídnak magyarországi mellőzése mellett fokozatosan bontakozik ki a szlovák oldalon is egyre szembetűnőbb térvesztése, és mindezek mellé hamarosan felsorakozik a felvidéki magyarság körében bekövetkezendő népszerűség-zsugorodása is. Ezért hadakozik eszeveszetten, szinte a legvadabb nacionalistákat felülmúlva Magyarország vezető politikusaival, tudja, hogy az idő nem neki dolgozik.
Viszont az MKP-nak a nemzeti témák mellé ugyanolyan erős hangsúllyal sürgősen fel kell sorakoztatnia a mindenkit egyaránt érintő, a szülőföldünkön való boldogulásunkat befolyásoló témákat is. Dél-Szlovákia diszkriminációjának megszüntetését az infrastruktúra területén, az ezzel párhuzamos munkahelyteremtést, a mezőgazdaságban élő emberek érdekvédelmét, az önkormányzatok tehermentesítését – a megnövekedett feladatkörökkel párhuzamosan az anyagi javak leosztásának követelését, a szociális politika területén konkrét elképzelések felvázolását és egyéb, gazdaságot élénkítő, szülőföldön való boldogulást segítő elképzeléseket.
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a felvidéki magyar ember okulva a legutóbbi választási kudarcból, a jelenlegi kormánypárti iszapbirkózásból, a magyar parlamenti képviselet minőségi és mennyiségi csökkenéséből egységes magyar politizálást követel! Nem szabad tehát olyan mélységben elmérgesíteni a magyar választókat érintő két párt viszonyát, amely teljes mértékben előre kizárná az esetleges közös fellépést a következő parlamenti választások alkalmával. A pereskedésbe csúcsosodó kölcsönös vádaskodás helyett időben el kell kezdenie a kommunikálást a két párt vezetőségének.
Hogy miért? Mert illúzióink ugyan nincsenek, de hitünket szerezzük vissza! Ehhez legyen az első komoly lépés az MKP szombati kongresszusa!
Száraz Dénes
