A feltámadás hite kihívást jelent a mai társadalomban. Ha megélem tudatosan keresztény életemet, ha a feltámadás öröme átsugárzik rajta, jellé válok a világban, és ezzel kihívást intézek a másik ember felé.
Keresztény életemmel arra hívom fel, arra hívom meg a mellettem élő embert, hogy ő is másképp alakítsa életét. A kihívást a cselekedet követi. Önmagam számára is, hiszen nekem is folyamatosan alakulnom, formálódnom, tökéletesednem kell. A Feltámadott elkísér ezen a úton.
Meghallgat. Vajon ki tudom-e mondani, meg tudom-e fogalmazni azt, ami bennem van. Örömömet könnyű, csalódottságomat, keserűségemet nehéz. Magyaráz. „hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak?” Figyelek-e a magyarázatára? Ma az Egyház tanításán keresztül magyaráz, tanít. Nyissam meg szívemet szavára! Felfedi magát a kenyértörésben. Fontos az Ige hallgatása, de teljessé mindezt a kenyértörés, az Eucharisztia teszi. Ezért fontos a vasárnapi Szentmise számunkra.
Milyen sokszor kerülünk mi is reményvesztett állapotba. Jézus segít bennünket, hogy újra a remény útjára juthassunk. Jézus Krisztus rajtunk keresztül akarja ma kísérni az embereket. Meglátom-e a reményvesztett embereket? Merek-e, akarok-e segíteni nekik? Tudok-e meghallgatni másokat? Mintha ma a meghallgatás képessége kiveszőben lenne. Meglátom-e mire van szüksége a másiknak? Hallgatni – mellé állni – kísérni – mondani neki valamit. (Azt gondolom, a sorrend nem cserélhető fel)
Az emmauszi tanítványok lángoló szívvel tértek vissza Jeruzsálembe, a többiek közé. Adjak ma hálát mindenkiért, akit Jézus a közösségbe (vissza)vezetett, örüljek együtt lángoló szívvel a közösségben a feltámadás eseményének!
