bauer_edit_02

A szakpolitikai kategóriában Gál Kinga, a politikai munkát tekintve Tabajdi Csaba, a határon túli képviselők között a felvidéki Bauer Edit lett az Év EP-képviselője a Policy Solutions elemzése szerint.

A politikai elemző intézet a magyar EP-képviselők elmúlt évi brüsszeli és strasbourgi teljesítményét értékelte.

Gál Kinga kifejezetten eredményes évet tudhat maga mögött azzal, hogy két raportőri megbízatást is sikerrel fejezett be. Gálnak az alapvető jogok helyzetéről, majd a demokrácia- és az emberi jogok terjesztésének pénzügyi eszközéről szóló jelentése kapott széleskörű támogatást. Két jelentéstevői munkája mellett Gál Kinga véleményezői munkát is végzett, ő volt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményről készült vélemény felelőse. Gál Kinga az alapvető emberi jogok és a kisebbségvédelem egyik legelismertebb uniós képviselője, az EP Kisebbségi Munkacsoportjának vezetője.
Akárcsak a 2009-2014-es ciklus első évében, úgy az elmúlt évben is a szocialisták delegációvezetője, Tabajdi Csaba politikai munkája volt a legkiemelkedőbb a magyar EP-képviselők közül. Tabajdi működött közre magyar részről a szocialisták, zöldek és liberálisok közös határozatának megfogalmazásában, mely a magyar médiatörvény visszásságaira mutatott rá. Tabajdi emellett 54 alkalommal szólalt fel az Európai Parlament plenáris ülésén, többek között annak érdekében, hogy Magyarország pénzt kapjon a vörösiszap katasztrófa miatt az EU Szolidaritási Alapjából.  A szocialisták delegációvezetője szorgalmazta Macedónia csatlakozási tárgyalásainak elkezdését és kiállt Ukrajna vízummentessége mellett. Tabajdi nevéhez egy év alatt – nagyszámú felszólalásai mellett – három állásfoglalási nyilatkozat, hét parlamenti kérdés és egy írásos nyilatkozat kötődik.
Bauer Edit szakpolitikai munkája alapján lett az Év Határon Túli Magyar EP-képviselője. A szlovákiai magyar képviselő jelentését az emberkereskedelem megelőzéséről, az ellene folyó küzdelemről és az áldozatok védelméről szinte egyhangúlag szavazta meg az Európai Parlament 2010 decemberében. A képviselő asszony emellett felelős volt a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményéért a demográfiai kihívások és a nemzedékek közötti szolidaritás témájában, és részt vett négy állásfoglalási indítvány kezdeményezésében is. Ez utóbbiak jelentős részben nőjogi ügyeket érintettek, így – a 2011 tavaszán igen aktuális témát – a nemi erőszak észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban történő alkalmazását, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló határozatának tízedik évfordulójának apropóján annak végrehajtásának felgyorsítását. Bauer a határon túli magyarsággal kapcsolatban több kérdést is feltett a Bizottságnak, így a kettős állampolgárságot felvevő szlovákok állampolgárságának megvonásával, illetve szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban.

Felvidék.ma, Policy Solutions