A Magyar Országgyűlés határozata alapján április 12-e a felvidéki kitelepítettek és deportáltak emléknapja, országos rangú esemény. Komárom a felvidéki kitelepítettek emlékvárosa.
A város, és az itt működő civilszervezet, a Kecskés László Társaság évtizedes célja, hogy a második világháború után a felvidéki magyarok kitelepítésének és deportálásának megalázó és fájdalmas történetét a fiatal korosztály is megismerje. A Kecskés László Társaság – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával – az események kezdetének 70. évfordulójára országos (és határon túli) középiskolai versenyt hirdet.
Felhívás
„Emlékezz, Felvidék 1945-1948″
Országos (és határon túli) középiskolai történelmi vetélkedő a felvidéki magyarok kitelepítésének és deportálásának 70. évfordulója alkalmából
A vetélkedő fővédnöke Czunyiné dr. Bertalan Judit
köznevelésért felelős államtitkár
A vetélkedőn 3 fős csapatok indulhatnak. Iskolánként 1-1 csapat jelentkezését várjuk.
A vetélkedő célja, hogy
· a tanulók ismerjék meg a kitelepítések és deportálások történetét
· gyakorolják az önálló ismeretszerzést történelmi forrásokból, és az ismeretek
· gyakorlati alkalmazását
· tudatosuljon az önálló véleményalkotás felelőssége a történelmi kérdésekről
· kreatívan alkalmazzák informatikai ismereteiket
· a történelemtanárok felvegyék a témakört a XX. századi történelem tanításához.
Az iskolák nevezési határideje a vetélkedőre: 2015. január 15.
A nevezéseket az alábbi címre kérjük beküldeni kizárólag a mellékelt Nevezési lapon:
Kecskés László Társaság, 2900 Komárom, Beöthy Zsolt u. 32.
e-mailen: info@klt.hu (a kitöltött, aláírt, szkennelt Nevezési lap)
A nevezés ingyenes. Kérjük, hogy az iskola jelöljön meg a Nevezési lapon legalább egy tanári e-mail címet, amelyre a verseny első fordulójának feladatait, és a döntő előzetes feladatát, továbbá a versennyel kapcsolatos információkat elküldhetjük!
1. FORDULÓ / HELYI VETÉLKEDŐK Időpont: 2015. február 28.
Feladat: a 3 fős csapatok saját iskolájukban megoldják a kapott feladatot
Téma: A felvidéki kitelepítések és deportálások
Lebonyolítás: a csapatok beküldik a megoldott feladatokat. Ezek eredménye alapján a szervezők kiválasztják a második fordulóba továbbjutó csapatokat.
A feladatok típusa: kérdéssor megválaszolása írásban, ábrák, térképek értelmezése, készítése. Interjú készítése kitelepített, vagy deportált családdal.
Beküldési cím:
– Kecskés László Társaság, 2900 Komárom, Beöthy Zsolt u. 32.
– e-mail: info@klt.hu
Továbbjutás: a második fordulóra a feladatsor megoldásában legjobb eredményt elérő 10 csapat kap meghívót. (legkésőbb 2015. március 15-ig)
Jutalom: emléklap minden csapatnak.
2. FORDULÓ: ORSZÁGOS DÖNTŐ KOMÁROMBAN Időpont: 2015. április 12.
Feladat: előzetes kreatív feladat (prezentáció vagy poszter) bemutatása, majd a helyszínen szóbeli feladatok megoldása csapatonként.
Téma: a korábbi forduló anyaga kibővítve
Helyszín: 2900 Komárom, Szabadság tér 1.
Lebonyolítás: a döntőbe került csapatok is kapnak előzetes kreatív feladatot, amelynek megoldását a verseny napján kell bemutatniuk. Ezután csapatverseny a helyszínen kapott feladatok alapján.
Jutalmak: oklevél és emléklap
1. helyezett csapat 150.000,- Ft
2. helyezett csapat 120.000,- Ft
3. helyezett csapat 90.000,- Ft
4-10. helyezett csapat 30-30.000,- Ft
értékben utalvány; a felkészítő tanároknak 1-3. helyezett csapat esetében 50.000,- Ft, 4-10. helyezett csapat esetében 20.000,- Ft értékű ajándékutalvány, és további értékes ajándékok.
A zsűri tagjai történészek, helytörténészek, középiskolai tanárok és a Társaság képviselői.
JAVASOLT IRODALOM:
„Madari za Dunaj!” Felvidéki magyarok kitelepítése és deportálása 1945-1948 között: Szöveggyűjtemény a korszak tanulmányozásához, Komárom, KLT, 2014. és a KLT korábbi kiadványai
Hozzáférés: http://www.klt.hu/kiadvanyok.php
Dokumentumok letölthetők: http://www.rakocziszovetseg.org/
Felvidék.ma