hamos_laszlo

Ma töltötte be 60. életévét Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) társalapítója és elnöke.

A HHRF független, nem-kormányzati szervezet, mely 1984-ben került bejegyzésre. Hámos László irányítása alatt az elmúlt 30 évben a szervezet nemzetközi erõket mozgósít a Kárpát-medencében kisebbségben élõ hárommilliós magyarság megsegítésére, támogatására és emberjogi helyzetének javítására. A HHRF folyamatosan tájékoztatja az nyugati kormányokat, a fontosabb nemzetközi emberjogi, kulturális és társadalmi szervezeteket valamint a sajtóközvéleményt.
Hámos László magyar szülõk gyermeke, 1951-ben született Párizsban és New York küvárosában, New Yersey-ben nõtt fel. A Massachusetts-i Mount Hermon School elvégzése után a Pennsylvania Egyetemen folytatott nemzetközi tanulmányokat. Miután három és fél évig a Cravath, Swaine & Moore ügyvédi irodánál dolgozott, céget alapított és mňködtetett, mely jogi kutatásokat és peres támogatási szolgáltatásokat nyújtott manhattani ügyvédi irodáknak.

„Nekünk, nyugati magyaroknak nem az dolgunk, hogy kívülről programokat alkossunk, és a saját elképzeléseink szerint lobbizzunk Washingtonban, Brüsszelben az erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokért, olyasmiket követelve számukra, amikre nekik nincs szükségük. Csakis az a hiteles , amit az érdekelt, érintett közösségek megfogalmaznak. A HHRF évtizedek óta arra törekszik, hogy minél világosabban megértse a jogos igényeket, és specifikus eszközeivel ezeket az igényeket a nemzetközi porondon felerősítse. Paneltársaim a megmondói, hogy élő kapcsolatot ápolunk velük, és ha beavatnak törekvéseikbe továbbra is számíthatnak ránk, hogy közösen dolgozhassunk az autonómia kivívása érdekében”— vallja Hámos László.

Duray Miklós felvidéki magyar politikus még a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottság szóvivőjeként (1978-1989) kapcsolatba került Hámos Lászlóval. “Ezúton is köszönöm neki, hogy a kommunizmus évtizedeiben az elszakított magyarság érdekében pótolhatatlanul értékes tevékenységet folytatott. Ez élevülhetetlen tett, erre még Hámos László utódai is büszkén tekinthetnek vissza. Isten éltesse!” – mondta Duray.