28869

Szélesebb körben válik elérhetővé az állam nyújtotta jogsegélyezés. Eddig ezt azok vehették igénybe, akik havi bevétele nem érte el a létminimum 1,4-szeresét, a jövőben ez a határ a létminimum 1,6-szorosa lesz.

Ezt a változást az anyagi szükséghelyzetben lévő személyek jogsegélyezéséről szóló törvény módosítása eredményezi majd, melynek tervezetét a kormány szerdai ülésén már jóváhagyta. Az előterjesztett javaslatot a Lucia Žitňanská vezette igazságügyi minisztérium dolgozta ki. A jogsegélyszolgálat gyakorlati megnyilvánulása általában az, hogy a bírósági tárgyalásokon az állam ügyvédet biztosít az anyagi szükséghelyzetben lévők számára. Eddig egy speciális jegyzék tartalmazta azon ügyvédek névsorát, akik erre a feladatra alkalmazhatók, ezentúl  valamennyi ügyvéd megteheti ezt.
Az állam által fizetett jogsegély lehetőségének bővítése szerint míg eddig a lakosság 11%-ának volt lehetősége élni az állam által biztosított ügyvédi szolgáltatással, most már a lakosság 17%-a tehet így. Azon személyek számára, akiknek jövedelme meghaladja  a létminimum 1,4-szeresét, de nem lépi túl az 1,6-szorosát, a jogsegély nem teljesen “ingyenes”, a költségek 20%-át önerőből állniuk kell.
A jogszabály – ha azt a parlament megszavazza – 2012. január elsején lép majd életbe.