29358

Balatonlelle városában, a a Magyar Világtalálkozóján négy napra otthonra  talált összmagyarságunk: minden volt, ami magyar ! Mostantól három méter magas, vöröskő alapon, erdélyi tölgyfából készült Megmaradásunkért  című jelképmű  reprezentálja  a magyar összefogást.

Június 30-július 3. között négy napon át, tizenkét helyszínen több mint száz program zajlott le, amelyekre számos tengeren- és határon túli országból  érkeztek résztvevők. Tizenkét konferencia, a két nagyszínpadon ezernél is több fellépő művész, együttesek, zenekarok, koncertek, találkozók, versenyek zajlottak, miközben a látogatók megkóstolhatták a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, borait, megtekinthették a jurta sátrak kézműveseinek termékeit.
A nagyszabású rendezvény rendben, fegyelmezetten zajlott le, s a hideg, esős, szeles idő ellenére a négy nap alatt sok-sok ezer embernek nyújtottak élményt, a nagyrészt ingyenesen látogatható programok, amelyek csaknem mindegyike a tervezettek szerint zajlott, széles körű összefogással, számos civilszervezet együttműködésével. A vasárnapi ökumenikus, záró istentiszteleten az egyházi vezetők áldást és békességet kívántak a Kárpát-medencében és a nagyvilágban szétszóratott magyarság jövőjére, amely – mint hangsúlyozták –  csak összefogással képzelhető el, határon innen és határon túl.
                             
Magyar-lengyel két jó barát
Magyar-Lengyel Barátság Nappal kezdődött az  eseménysorozat, amelyen többek között Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete méltatta a két nép legendás barátságát.  Eljöttek többen Lengyelországból, ott voltak az ’56-osok, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetői, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj  honvéd tisztjelöltjei. Az Obsitos zenekar  dallamaira  felkúsztak az árbocra a magyar, a lengyel , s az Európai Unió zászlajai. A  rendezvény után  Kertész-Bakos Krisztina fotókiállításának megnyitójára, majd Balatonbogláron, az egykori lengyel középiskolában  emléktábla koszorúzásra és két órás konferenciára került sor a két nép ezeréves barátságáról, dr. Felházi Sándor, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánja védnökségével és Nagy László  szervezésével.
 
Reformátusok Tanácskozó Zsinata
Ugyanezen időben Balatonlellén a Magyar Népfőiskolai Collegium nemzetközi közgyűlése, majd a  Reformátusok Tanácskozó Zsinata zajlott, dr. Kis Boáz kiváló szervezésével: az eseményen  sok  egyházi vezető, küldött és vendég vett részt. Többek között jelen volt: Ft. Erdélyi Géza ny. püspök, az MRETZS lelkészi elnöke (Felvidék),Ft. Szabó Sándor püspök, az MRETZS ügyvezető elnöke (USA, Kalifornia),Ft. Szabó Dániel, a Presbiteri Szövetség elnöke (Magyarország),Ft. Kovács Zoltán főgondnok, az MRETZS világi elnöke (Királyhágómellék), Ft. Horkay László ny. püspök (Kárpátalja ).  Este pedig a római katolikus templomban ökumenikus istentiszteletet celebráltak, amelynek kísérőprogramjaként neves előadóművészek – Pitti Katalin, Kun Ágnes Anna, Magyar Róbert és a Sotto Voce Énekegyüttes – adtak színvonalas kulturális műsort.
  Művészeti találkozóra is sor került Sipos Ildikó és Hegedüs Tünde szervezésében: – Építsük együtt a Művészeti Barátsághidat – ezzel a címmel tartottak fórumot a  Magyar Világtalálkozóra  érkezett külhoni és hazai  képzőművészek  számára, kiknek alkotásaiból reprezentatív kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Malév üdülő kiállítótermében. 
 
Látványos megnyitó ünnepség
Július 1-én  került sor a Világtalálkozó impozáns hivatalos megnyitójára. Az ünnepélyes menet a Pénzügyőr Zenekar hangjaira, a Rákóczi indulóra  vonult  a főtérre, elől a történelmi zászlósort vivő Bánffyhunyadi Suhanc Néptánc Együttes ünneplő viseletbe öltözött tagjai vonultak, majd a Szent Korona díszmenet érkezett a korona másolatával Vesztergám Miklós tárogató zenéjére, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, magyar lovagrendek kíséretével.
Az ünnepségen először Ft. Steinbach József református püspök, Ft. Szebik Imre evangélikus püspök és Ft.Várnai László római katolikus  esperes mondott  egy – egy fohászt a magyarságért. Ezután  a Világtalálkozó elnöke, dr. Tanka László, majd Balatonlelle város polgármestere, Kenéz István üdvözölte a nagyszámban megjelent  vendégeket. Ezt követően a különböző régiók köszöntője hangzott el.  Többek között az  amerikai kontinensen élő magyarság nevében Los Angelesből Szabó Erzsébet református  püspök felesége,  Dél-Amerikából  Fedor Alíz (Venezuela),  Európából Lindop Márta (Anglia), Ausztráliából Hódi Margit (Sydney),  Erdélyből Lázár Ferenc (Székelyudvarhely), a Felvidékről Tarics Hortenzia (Révkomárom)  tolmácsolták  a régiók magyarságának  üzeneteit.
A megnyitó műsor  – jelszavához méltón-  “Hazádnak rendületlenül légy híve” Vörösmarty Mihály Szózatával kezdődött, melyet felvidéki előadóművész, Tarics Péter adott elő, majd a magyarság huszadik századi sorsfordító eseményeit idézte fel a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház két színésze, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Márai Sándor több írásának, versének részletével. A műsor a Sotto Voce  Énekegyüttes Boldog asszony anyánk című ősi himnuszunkkal és Kovács Gábor énekes: A Nemzet dala című énekével és a Bánffyhunyadi Suhanc Táncegyüttes fergeteges kalotaszegi táncával zárult.

A Világ Magyarságáért elismerések ezután került sorra „A Világ Magyarságáért” elismerések átadása,Józsa Judit kerámia szobrász  “Életfa” című  alkotásával-  tíz  személy kapta meg:
 dr. Horváth János, amerikai magyar állampolgár, a Magyar  Országgyűlés korelnöke;
Duray Miklós  felvidéki közíró ;
Papp M. Zsuzsa, a torontói Rákóczi Alapítvány elnöke, filmrendező, író ;
Dobai Sándor,  a Benelux  Államok  főtisztelendője ; 
Csapó Endre,  az Ausztrália Magyar Élet főszerkesztője;
Piller  Éva, a brazíliai  cserkész mozgalom vezetője;
Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrend alapítója;
 közösen kapták: dr. Koncz Gábor és Bába Szilvia, a Magyar Kultúra Alapítvány vezetői;
 dr. Orbán István, a   Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnöke
és  Kenéz István, Balatonlelle város  polgármestere.
Végezetül Zelei József  kerékpáros, magyar békenagykövet érkezett,  aki bejelentette, hogy augusztusban nyeregbe pattan, s az amerikai kontinensre viszi a világtalálkozó résztvevőinek  békeüzenetét, s 6000 kilométert kerekezve Obama elnöknek adja át. Az ünnepélyes megnyitó a Világtalálkozó elnökének: Dr. Tanka Lászlónak és a megnyitó rendezőjének Nagyváradi – Kis Annának a közreműködők részére átnyújtott emléklapok átadásával zárult. Az ünneplő közönség az ünnepélyes megnyitót lezáró Szózat és Székely himnusz lelkes együtténeklésével fejezte ki összetartozásunkat. 
Megmaradásunkért jelképmű az Emlékparkban
Ezután került sor a szomszédos Emlékparkban a Megmaradásunkért jelképmű   ünnepélyes átadására, amelyet  az I. Magyar Világtalálkozó emlékére, a magyar összefogás jegyében, dr. Tanka László, a Világtalálkozó elnöke és Kenéz István, Balatonlelle polgármestere felkérésére Farkaslaki Jakab György faszobrász alkotott, a gyertyószentmiklósi  Kopacz Zoltán által  adományozott erdélyi  tölgyfából. A művet Kosaras Péter Ákos történész méltatta és avatta fel.  A talpazatba  építik be hamarosan azt a kazettát, amelybe a Világtalálkozó résztvevői helyezték el üzeneteiket az utókornak, névvel ellátva. A palack csak 50 év múlva lesz kibontható. A szobortól néhány méterre áll a Gyermekáldozatokért Emlékmű, amelynek talapzatán 12  szervezet, személy helyezte el a kegyelet és a hála virágait.
 
Találka Tér –több mint 100 előadó
A megnyitó után a két nagyszínpadon  folklór és könnyűzenei műsor következett, miközben  hat  helyszínen, csaknem ugyanazon  időben konferenciák, találkozók kezdődtek, amelyeken  alkalmanként 80-250 közötti  érdeklődő, résztvevő jelent meg.  
Az Egészségkonferencia egy levél felolvasásával kezdődött: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze tolmácsolta Schmittné Makray Katalin, a Magyar Köztársaság elnöke feleségének meleg hangú üdvözletét. Majd dr. Kardeván Endre védnök, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára vitaindítójával megkezdődött az érdemi munka, ezt követően pedig  mintegy húsz neves szakember  és vállalkozó mondta  el véleményét, mutatta be szolgáltatásait – dr. Szalontai Éva(Svédország) és dr. Mezei László  (Borsod Megyei és Kárpátaljai Világklub elnök) közreműködésével.
A  Vízparti Tér bejáratánál lévő ópusztaszeri jurta sátrak között lehetett eljutni a Találka Térre, ahol a  Magyarságismereti Szabadegyetemen  Fedor Alíz  vezetésével, Dávid Viktória és Tormási M. Judit (New Jersey) moderátori közreműködésével folyamatosan zajlottak az események , s nagy érdeklődés kísérte az általában 10-15 perces, izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat.  Csupán néhány név a négy nap alatti több mint száz előadóból:   Duray Miklós (Felvidék),  dr. Raffai Ernő történész, Papp M. Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke,  (Kanada), Golenya  Ágnes író (Peru), dr. Zétényi Zsolt jogász, Mészáros László üzletember (USA),  Bokor  Balázs nagykövet( Los Angeles), Ft. Szabó Sándor(Los Angeles-Kalifornia), Gaál István (Erdély), Szakács Gábor és Friedrich Klára (a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetői), Cey-bert Róbert, világjáró szociológus, író, dr. Várdy Béla, az Amerikai Egyesült Államokban élő  történészprofesszor,(Pittsburgh) , Galgóczy Árpád – író, – egykori Gulág- fogoly, túlélő,  Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrend alapítója, Vojtkó Ferenc, a Debrecen TV szerkesztője. Gyuricza Gábor, a brazíliai magyarokról tartott előadást és bemutatkoztak  a Vidd Hírét a Magyaroknak Alapítvány képviselői is és még sokan mások.
A Találka Tér szomszédságában tucatnyi sátor fogadta az érdeklődőket, így például a Magyar Kultúra Lovagjai,  – Szilágyi Árpád lovagtárs és a Csongrád Megyei Világklub elnöke szervezésében-  egy 72 négyzetméteres KÉSZ-sátorban találkozhattak  az érdeklődőkkel, ismerhették meg a Falvak Kultúrájáért Alapítvány tevékenységét. Mindig sokan voltak az új Széchenyi tervet, s a  szellemes Rubik-kocka játékot is bemutató NFÜ-sátornál, valamint az Irmes Zsolt, Veszprém Megyei Világklub-elnök által felállíttatott Vállalkozók standján, akárcsak a tért körülölelő, többi sátrakban, ahol egy-egy cég, intézmény mutatta be szolgáltatásait.

Magyarsághíd- Hungarikumok konferencia a Szent Miklós hajón
Július1-jén, délután  kezdődött a Balaton vizén a Magyarsághíd-Hungarikumok  konferencia,  Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés  alelnöke fővédnökségével. A Szent Miklós sétahajó   fedélzetén  Nagyváradi-Kis Anna konferenciaigazgató irányításával  neves hazai és külhoni közéleti személyiségek részvételével mintegy öt órán át zajlottak az előadások.   
Huszonkét előadás hangzott el  a magyarság sorskérdéseiről, a nemzetről, történelmünkről, a hungarikumokról és a magyar-magyar összefogás modernkori esélyeiről. Részt vett a konferencián a hungarikumokat  tömörítő Hungarikum Szövetség ( HUSZ) elnöke, Birinyi József és alelnöke, Mathiász Gábor valamint az Európai Borlovagrend konzulja Pammer István. A teljesség igénye nélkül olyan neves honi és Kárpát-medencei előadók  beszéltek, mint: Duray Miklós, dr. Raffay Ernő, dr. Zétényi Zsolt, dr. Kosza Ida, Kosaras Péter Ákos, dr. Szaffkó Péter, Radda István, de  érkeztek előadók  Amerikából, Brazíliából, Ausztráliából is. A konferenciát  a témakörhöz illő  művészeti  előadások színesítették. Közreműködött: Gál Laura operaénekes, Kis Törék Ildikó színésznő és Várnagy Andrea – Farkas Zsolt zongoraművész. A konferencia szerkesztett változata dupla DVD-n megjelenik. 

Tudósok tanácskozása
A Nemzetközi  Tudományos  Tanácskozáson, a Báthory-Brassai Konferencián  két  napon át  dr. Tuzson Tibor  vezetésével reggeltől  késő estig hangzottak el előadások  műszaki, irodalmi, gazdasági, történelmi kérdésekben külhoni és hazai neves szakemberek tolmácsolásában. Fölsorolni  is hosszú lenne az előadók neveit,  akiknek nagy része a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Különösen érdekes volt a Texasból érkezett kutató-mérnök, Vágvölgyi András a világ energiahelyzetéről,  az Oxfordi Egyetem  tanárának, Váralljai Csocsán Jenőnek a budavári szobrokról, dr.  Radó Gábor főorvosnak  Nagyváradról és dr. Berke József főiskolai tanárnak a vörös iszap tragédiával kapcsolatos különböző kutatásokról, elemzésekről szóló prezentációi. Valamennyi  előadás filmre került, s eljuthat azok számára is,  akik nem lehettek jelen. Az előadások kivonatai vagy a teljes publikációk rövidesen olvashatók lesznek a BBK honlapján.

Nemzetközi irodalmi ankét
A Művelődési Ház színháztermében  előbb Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítását nyitotta meg  Okos Márton kalotaszegi közíró, közreműködött  Kuncz László vers- és énekmondó művész ,  majd nemzetközi irodalmi ankétra került sor. Tarics Péter író, újságíró  vezetésével, s  a szerzők közreműködésével, az alábbi kiadványokat mutattuk be:  Magyar Nagyasszonyok (Józsa Judit kerámiaszobrász ), Isten tenyerén a magyarságért    ( A  Belgiumban élő Dobai Sándor  főtisztelendő),  Távolban magyar (Bokor Balázs nagykövet,). Az Aranyasszony útja ( A Peruban élő Golenya Ágnes), Stockholm  ( a Svédországban élő  László Horváth György marosszéki származású református lelkész, költő).
’56-osok találkozója  – Karitatív konferencia- Nyári Egyetemisták Találkozója

Prof. Dr. Horváth János, a Magyar Országgyűlés korelnöke, az Interparlamentáris Unió magyar elnöke vállalta a fővédnökséget és nyitotta meg az 56-osok Dialógus Fórumát, amelyen az egykori szabadságharcosok, történészek, a forradalomra emlékezők elevenítették fel az eseményeket és szóltak máig ható tanulságokról. A rendezvény levezető elnöke dr. Czeglédi József, a Közép-Európai  Club Pannonia  elnöke és főelőadója Sinkovics Gyula, az  ’56-os  Szabadságharcos Lovagrend elnöke volt. A szervezők a Magyar Világtalálkozó alkalmából, az 55. évforduló tiszteletére , Mutasd meg fiaidnak ’56-ot ! címmel kezdeményezték az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékhelyeinek szervezett utazásokon történő bemutatását. Azzal a céllal tették ezt, hogy a forradalom még élő nemzedéke átörökíthesse fiainak, a következő nemzedéknek az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségét, történelmünket.
Karitatív konferencia megrendezésére is sor került abból a célból, hogy a  megismertessék a külföldön élő magyarokkal az óhaza legnagyobb civil ernyőszervezetének,  a Beteg és Hátrányos Helyzetű Gyermekeket Segítő Szervezetek és Támogatóik Országos Szövetsége (röviden BESZT Országos Szövetség)  munkáját.  A résztvevőket Balogh István  alelnök tájékoztatta, majd  a szövetség tagjai beszéltek szerepükről, elképzeléseikről.
Évente 30-40 ország több mint ezer diákját tanítja félszáz nyelvtanár  a Debreceni Nyári Egyetemen, amelynek találkozóján egykori és leendő diákok vettek részt a Hotel Lelle előadótermében, ahol dr. Szaffkó Péter igazgató mutatta be az intézmény tevékenységét, majd a vendégek kötetlen beszélgetése zajlott, megtekintve a Debreceni Televízió forgatócsoportja által nemrégiben készített filmet az amerikai magyar közösségekről.

Sztárok és folklórfesztivál
Miközben a konferenciák zajlottak, a Találka Téren ismerkedtek  a különböző országokból érkezők, a nagyszínpadon pedig  Méry Péter  irányításával és Joó Géza műsorvezetésével és Kuti László /hangtechnika, dj) a könnyűzenei élet legnépszerűbb  személyiségei léptek fel. Néhány név, akiknek olykor 3-4 ezer ember tapsolt a Vízparti Tér nagysátrában, illetve a Főtéri Rendezvényparkban: Demjén Ferenc, Tamás Gábor, Szikora Robi, Balázs Fecó, Szentpéteri Csilla, Keresztes Ildikó, a Kormorán együttes,  Pomázi Zoltán az új Bojtorján együttesből, Mouksa és a Psychedelic Cowboys, Király Viktor,  Ivan és az Emperor Dance,  Kefír,  Komáromi Pisti és a Live Band, Poór Péter Zsuzsival és Orsival, Galambos Lajos zenekarával, Dávid Viktória gospelénekes,  Steve Taylor svédországi pánsípművész, Lendvay Gabriella New Yorkból, Simándy Adél Svédországból,  Éles István, a 4 For Dance együttes, Dévai Nagy Kamilla és Krónikás Zenede, Szakács Gábor és a Szkíta Örökség Társulat … – és még sokan mások.
Hasonlóan gazdag  volt a folklórműsor  a Főtéri rendezvénypark színpadán, ahol  Nagyné Varga Mária és Kereki Katalin  vezette a műsorokat. A találkozó díszvendégei Erdélyből, Kalotaszegről érkeztek, szám szerint 22-en, s nem csak felléptek a műsorokban, hanem a házigazdai szerepkörben is jeleskedtek.
Koncertet és térzenét adott a Pénzügyőr Zenekar, az Obsitos Együttes, a hetven tagú Váci Ifjúsági Fúvószenekar. Bemutatkoztak  Somogy, Csongrád, Szabolcs-Szatmár Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun  megye népi, hagyományőrző együttesei, énekesei, a Sylvatica együttes, Kárpátaljáról a Kokas zenekar  – és  esténként fergetes táncházzal, majd Vesztergám Miklós tárogatóművész Il Silenziójával zárult a nap.   
A Szabadtéri Színház nagyszínpadán  csaknem éjfélig tartott  az a kiváló előadás, Leblanc Győző és Tóth Éva  főszereplésével  –  a Csárdáskirálynő nagyoperett-  amelynek  sok száz néző tapsolt, s neves előadóművészek működtek közre. Ugyancsak sokaknak egyedülálló élményt nyújtott Ernszt Katalin és Nemere László valamint a Kanizsa Táncegyüttes Magyar lagzi műsora, amelynek során  Ft. Szabó Sándor, amerikai magyar  püspök és dr. Tamás Gábor egyházmegyei lelkész áldotta meg a párokat, mondtak emlékezetes beszédeket,  majd a főtéri program után igazi  mulatós hangulatban folyatódott a program egészen éjfélig a Sylvatica közreműködésével.
Salaczné Várszegi Mária, Bács-Kiskun megyei Világklub elnök  szervezésében a Művelődési Ház színháztermében a régi paraszti élet szokásait, eszközeit, viseletét, az ízes tájnyelvet, dalait, táncait sok humorral fűszerezve adta elő  Így éltünk tavasztól őszig címmel a  Kalocsai Varajti  Gizella Színjátszó Kör  ( betanította: dr. Kovácsné Sztakó Éva).  A darab egyik üzenete a mai ember számára: vidám hangulatban, jó társaságban még a munka is könnyebb. A műsor kezdete előtt „Hollywoodban jártam” címmel  – Dr. Magóné Tóth Gyöngyi élménybeszámolója hangzott el, aki  az első magyar, aki tolerancia díjat vehetett át nemrégiben Amerikában.
 
Szépségverseny, foci, Ki mit tud?
Nagy érdeklődés övezte a Magyarok Szépe – A Világtalálkozó Királynője választást, amelynek döntőjébe 21 szép leány jutott, s ők már  a verseny előtt hat nappal előbb Kecelen, majd Siófokon készültek  a döntőre, Nándori József és Both József szervezők írányitása mellett. Szentpéteri Csilla és együttesének pazar játékával kezdődött a döntő műsora, amelynek során a lányok előbb a maguk által választott öltözékben, majd fürdőruhában, végül alkalmi ruhában mutatkoztak be, a Bokor Balázs, nagykövet, Magyarország Los Angelesi főkonzulja vezetésével  működő zsűri és a több ezres közönség előtt.  A csaknem  hűvös hajnalba nyúló versenyen, Balázs Fecó  műsora után a zsűri  Kárpátalja szépének, Bozsár Ivettnek ítélte oda  a koronát, a két udvarhölgy pedig Béres Evelin és Virágh Nóra lett.
Az  említetteken túl még számos, egyéb program várta az idelátogatókat:  a sportpályán, Nagy Csaba   elnök szervezésében a  Magyarország-Balaton válogatott öregfiúk mérkőzésre került sor, amelyet az előbbiek nyertek 7:3-ra.  Nagy népszerűségnek örvendett a főtéren megrendezett gyermek Ki mit tud?, amelyet a népszerű  művészházaspár Farkas Zsolt és Várnagy Andrea vezetett, s jutalmazott meg minden produkciót. A gyerekek láthatólag nagy élvezettel adták elő színvonalas produkciójukat a 120 négyzetméteres  nagyszínpadon, sokszor több száz néző előtt… 
A Magyar Ulti Bajnokságon közel százan vettek részt, közöttük  számos külföldi honfitársunk. A  több órás csatában a győzelmet  a kiskunmajsai Virág László szerezte meg, második Várszegi Szilárd (Vajdácska), a harmadik Pislér Árpád (Gerse) lett. Az Egyetemi Főiskolai Bajnokságon  Jobbágy László, a Budapesti Műszaki Egyetem ötödéves hallgatója bizonyult a legjobbnak.
 
Finomságok és jó italok
Szép számmal volt a  Világtalálkozón kiállító,  szakácsok,  finom ételek és italok, volt ökörsütés, malacsütés, grillezés, halétel, házi lepény, faszenes kürtös kalács, bográcsos, egytál ételek – a Kárpát-medence konyhái, a Magyar Ízek Utcája, a Hungarikum Falu,  a Bor és Pálinka Faluban – ezek szervezésében Kéki Hilda, Kéki Ferenc és Bátai Dóra működött közre.  Bemutatkozott  a rendezvényen  a Farkas Elemér által készített  Rákóczi Fejedelmi Pálinka, amelynek hírét messze földre elvitték, lévén ő kapta A Világtalálkozó pálinkája címet, a borok közül pedig  a balatonlellei illetőségű Konyári pincészet 2008-as évjáratú Cabernet Sauvignon  és a Bodri Pincészet  Cuvée bora vitte el a pálmát.    
Említsük meg az épp három hónapos Lelle pulit is, a Világtalálkozó szerencsét hozó kabalaállatát, amelyet a cserszegtomaji Menyhárt István és családja egy jurta sátor tövében elhelyezkedő szekérderékban tartott, és óvott a sok-sok simogató kéztől… 

Szervezők és a város
A rendezvény szervezésében Bősze Ferenc és Harmath Ilona vezetésével harminc fős önkéntes csapat és  a  Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj  11 fős honvéd tisztjelöltjei is segítettek. A biztonsági szolgálatot az Elitte cég látta el, kitűnően, Fischer József és Rácz Ödön irányításával.
A szervezők főhadiszállása a Malév Üdülőben volt,  itt tartotta operatív irányítását a   mintegy ötven  fős  csapat. A rendezvény szervezése széles körű, civil összefogással valósult meg, annak a hálózatnak a révén, amely mintegy másfél évtizede építi a kapcsolatokat a Kárpát-medence és a külhoni országokban élő magyarság között. Köszönet valamennyi közreműködőnek, szervezőnek!
Külön köszönet Nagy Tímea irodavezetőnek és Tanka Benedeknek, a Világtalálkozó Központi Iroda munkatársainak, a számos segítőnek, valamint a logisztikai ügyek lebonyolításában közreműködő Wéber Andrásnak  és  Máté Ádámnak. A konferenciák a Lelle és a Lidó Hotelben, valamint az önkormányzat művelődési házában és tanácskozó termében zajlottak. A Sajtóiroda, Czuh János  vezetésével  a Tiffany Hotelben kapott helyett. 
Balatonlelle város lakossága  vendégszerető módon fogadta az idelátogatókat, köszönet ezért  Kenéz István polgármesternek és Fárbás Timea idegenforgalmi munkatársnak.
 
Borongós időben, szerény vásárlói kedv
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, az évszakban megszokottnál jóval hidegebb volt,  a nyitónapon még orkán is tombolt a vízparton.  A négy napos rendezvényen végig borongós, esős volt az égbolt, csak a lelkekben sütött ki a nap. A vásározók a rossz időjárás és a látogatók vásárló kedvének csökkenése miatt kisebb bevételt realizáltak, mint amire számítottak. A rendezők nagy empátia készségről tettek tanúbizonyságot, amikor úgy próbáltak nekik segíteni, hogy az egyébként szerény összegű belépőjegyet is eltörölték és ingyenessé tették a rendezvényt, még az esti koncerteket is! A több mint száz programból három program maradt el: Pataki Attila  csütörtöki koncertjének időpontjára már 80-100 kilométer/órás vihar tombolt a vízparton, a lovagi torna küzdelmei pedig alkalmas helyszín hiányában kerülnek át más időpontra és helyszínre, illetve a veterán autók találkozójára csak fél tucatnyi autó érkezett meg, tartva a rossz időjárás okozta következményektől.
Mindennap nagyon értékes nyeremények találtak gazdára a tombolán, Somogyi Hajnalka és Törőcsik Zsóka szervezésében: főnyereményként Kaliforniába, Új-Zélandra és Venezuelába kaptak két főre egy-egy hetes meghívást a nyertesek, de számos welness hotel, egyéni felajánló, cég, üzletember kínált sorsolásra  értékes nyereményeket.
 
Köszönet az együttműködésért
A  világtalálkozó látogatói azonban, akár vásároltak, akár nem, remekül érezték magukat,  s a finomságok mellé igazi szellemi táplálékokat is magukhoz vehettek: barátkozhattak és ismerkedhettek a négy nap során hazai és külhoni honfitársainkkal. Számtalan köszönő, elismerő levél, üzenet érkezik a Szervezőbizottsághoz, arról tanúskodva, hogy jól érezték magukat a résztvevők és szép emlékekkel, új kapcsolatokkal, barátságokkal, információkkal gazdagodtak.
Köszönet az együttműködő szervezeteknek, segítőknek és támogatóknak: a Panoráma Világklub és 15 regionális Társklubja vezetőinek és tagjainak, a Magyar Kultúra Alapítvány, Balatonlelle város önkormányzata, Közép-Európai Club Pannonia, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Vöröskereszt, a torontói Rákóczi Alapítvány, az Ontariói Független Magyar Református Egyház, a Gold Coast-i Magyar Klub(Ausztrália),Kossuth Koszorúja Alapítvány, Balaton Hajózási  Zrt., MÁV-Start, MICE Program, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, HungARTradició Holding, Elitte Biztonságvédelem, DXN, KÉSZ Kft, 100 Iz Center, Virágklub, Székelykapu Étterem, Klapka Üzletház, Hotel Kapitány, ConQual, Hungaroplakát Kft. – és még sokan másoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a Magyar Világtalálkozó megrendezéséhez. Külön köszönet a Magyarok Szépe verseny támogatóinak.
 
Kiemelt médiafigyelem
Élénk médiaérdeklődés kísérte a rendezvényt, különösen a közszolgálati médiumok részéről. A Magyar Televízió több műsora kiemelten foglalkozott a világtalálkozóval,  már az első napon közvetítő kocsival települt ki a helyszínre, s onnan adott élő adást.  Riportokat, interjúkat adott a rendezvénnyel kapcsolatban, a többi között a Duna TV, a Hír Tv, az Echo TV, az ATV, a TV2, a Digi TV, az Egészség TV, A Lélek TV, a Kapos TV, a Debreceni Televízió. New Yorkból  és Melbournéből négy napon át a helyszínen tartózkodott egy-egy magyar televízió operatőr-szerkesztője, de a helyi televíziók forgatócsoportjai is ellátogattak az eseményre, a megnyitó ünnepségen például 14 kamera filmezett…A rádiók közül a Magyar Rádió több műsorának riportere jelent meg, készített a résztvevőkkel interjúkat, s természetesen az országos és a regionális nyomtatott sajtó számos újságírója is jelen volt egy-egy eseményen, magazinok, hetilapok újságírói készítettek számos riportot a résztvevőkkel. A szervezők köszönetüket fejezik ki a médiumoknak a hathatós segítségért, s ugyancsak köszönik a számtalan résztvevő, fellépő elismerő szavait, jókívánságait.
 
Jövőre, veletek, ugyanitt!
Összességében rendben, fegyelmezetten, rendkívüli esemény nélkül zajlott le a Világtalálkozó, még ha néha a szervezési feladatok akadoztak is a rengeteg program és a résztvevők, a helyszín összehangolása terén: végül is első alkalommal került sor ilyen nagyszabású esemény megrendezésre, s mindez  jelentősebb támogatás nélkül, önerőből, civil módon – mégis eredményesen, sok ezer embernek élményt nyújtva, s a nagyvilág országaiba eljuttatva a találkozó üzenetét, a magyar-magyar összefogásban rejlő lehetőségeket.
A rendőrség és a biztonsági szolgálat megköszönte a szervezőknek  a fegyelmezett lebonyolítást, a szervezettséget és rendet. Tájékoztatásuk szerint a négy nap alatt  hozzájuk mindössze  három apróbb ügyben érkezett bejelentés…A mentőszolgálat  autói meg sem mozdultak, a vízi mentők is csak pásztázták a magyar tengert, csupán  a 18 fős lelkes kis Vöröskeresztes csapatnak akadt néha dolga.
Így hát érthető volt, hogy amikor vasárnap éjfél felé, a záró rendezvényen,  Joó Géza műsorvezető egy rövid interjúra kérte a Világtalálkozó elnökét, hogy lesz-e folytatás,  dr. Tanka László csak annyit mondott: jövőre, veletek, ugyanitt!

Forrás: www.vilagtalakozo.hu

{phocagallery view=category|categoryid=250|limitstart=0|limitcount=0}