29330

 Hurrá, vakáció! Mi, pedagógusok talán még jobban vártuk a tanév végét, mint a diákok. Kassán a Máraiban ez az iskolai év épp annyira volt igényes, mint sikeres. Sok-sok verseny nívós megszervezése áll mögöttünk, és nem egy kerületi, országos és nemzetközi díjat mondhatunk magunkénak. Visszatekintve, elégedettek lehetünk munkánkkal, hisz az eredmények magukért beszélnek.

Szóval kiosztottuk a bizonyítványokat, s délután ki milyen gyorsan csak tudott, elhúzott Telkibányára. Szeptemberben itt tartottuk a tanévnyitó munkaértekezletet, a wellnesst sikeresen párosítottuk a munkával, tehát összekötöttük a kellemeset a hasznossal. Akkor elhatároztuk, hogy a tanévzáró összejövetelünket is itt tartjuk majd. Kassán még búsultunk a borús, esős idő miatt, de – mintha a fentiek sejtették volna, hogy el kell zárni az ég csapjait – mire Telkibányára értünk, a napocska már hétágra sütött. Mire odaértünk, már sokan igénybe vették a szálló szolgáltatásait, úsztak, szaunáztak, vagy sütkéreztek a verőfényes napsütésben. Este a közös vacsora után borozgattunk, beszélgettünk, hisz’ sokan a napi rohanás miatt csak egy-két szót szoktunk váltani. Másnap a laza, kávézós összejövetelen mindenki előrukkolt ötletekkel, tervekkel, hogy a jövőben még hogyan tehetnénk színesebbé és hatékonyabbá munkánkat. Jól esett a kényeztetés, a kikapcsolódás, a beszélgetés, nevetés. Mindannyian remekül éreztük magunkat. Jó ennek a kollektívának a tagja lenni.

Tóth Mónika