29377_1

Nem is olyan régen számoltunk be a rimaszombati Magyar Tannyelvű Alapiskola kapcsolatteremtő akciójáról, akik skype segítségével adtak műsort New York-i középiskolásoknak, s a kapcsolatfelvételt a tengerentúl is komolyan gondolták.

A napokban a South Seneca Középiskola képviseletében ketten immár személyesen is meglátogatták a rimaszombati iskolát, ahol kézműves-foglalkozást tartottak a gyerekeknek, s megbeszélték a közeljövő közös terveit is.
A kapcsolatfelvétel elsősorban Páko Mária zenetanárnő érdeme, aki régóta személyes ismerőse a 27 évvel ezelőtt New Yorkba emigrált, losonci származású Papp Katalinnak. S mivel a South Seneca Középiskola megnyert egy 150 ezer dolláros projektet, amelynek elsődleges célja, hogy az iskola tanulói kapcsolatot létesítsenek közép-európai roma közösségekkel, adott volt, hogy Jarovnice, Nyustya és Losonc mellett Rimaszombatba is ellátogatnak. A kapcsolatfelvétel első hivatalos akciója a Romák világnapjára esett, amikor is skypon keresztül az ottani diákok meghallgatták Páko Mária és tehetséges zenésztársai által előadott roma himnuszt. Most ők látogattak el azokba az iskolákba, amelyekkel felvették a kapcsolatot, s kézműves-foglalkozáson (pl. mandalát készítettek) mellett közös zenélésre és éneklésre is sor került. Papp Katalin és Gertrude Schaffer meglátogatták a Dúsa úti lakótelepet is, s már most tervezgetik a közös jövőt, amelybe akár egy New York-i út is beleférhet. Páko Mária elárulja azt is, hogy Tóth Iveta igazgatónő maximálisan támogatja a projektben való részvételt, s ő maga is nagyon várja a folytatást.
S amíg az amerikaiakat várták, megtartották a Speciális Szupersztár második évfolyamát is, amelyen 8 speciális alapiskola (a rimaszombati magyar és szlovák alapiskola mellett a rimaszécsiek, a cserencsényiek, a klenóciak, a losonciak, a nyustyaiak és a nagykürtösiek) diákjai küzdöttek a szebbnél szebb ajándékokért. Ahogy Páko Mária, a verseny mindenese elmondja, az idei verseny jóval magasabb színvonalú volt, mint a tavalyi, s talán érdemes lenne egy országos versenyben is gondolkodni. „Ezek a gyerekek sokszor az alapiskolában eltöltött évek alatt alig tanulnak meg írni-olvasni, de ha megtaláljuk a hozzájuk vezető utat, s a bennük rejlő tehetséget, akkor csodákra is képesek lehetnek” – s ő már csak tudja. Mindenesetre találkoztunk ragyogó hangú gyerekekkel, akik közül sokan lámpalázzal küszködve bár, de megmutatták azt, hogy ha rendszeresen foglalkoznának velük, akár pl. az ének műfajában is komoly eredményeket érhetnének el.
A rimaszombati alapiskola mindenesetre nagyon komoly úton indult el, hisz bebizonyította, hogy nagyon kemény munkával és fanatizmussal igenis lehet eredményeket elérni még az ún. speciális iskolákban is. 

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/07/29377_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29377_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29377_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29377_5.jpg” width=”180″ height=”106″ title=”Zajlik az élet…” }Zajlik az élet…{/japopup}

jdj, fotó: gecse