harabin_stefan_02

Az egyik legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon való nyilvános nyomás gyakorlásával próbálná meg a koalíciós OKS rávenni Štefan Harabint, a Legfelső Bíróság elnökét arra, hogy távozzon a posztjáról.

„Az OKS egy facebookoldalt hoz létre, amelyen összegyűjtjük a Harabin távozását követelő szavazatokat a legfelső Bíróság elnöki székéből. A szavazatok számáról folyamatosan tájékoztatjuk majd a nyilvánosságot” – ecsetelte az OKS legújabb kezdeményezését a párt elnöke, Peter Zajac.  Mint elmondta, a facebookoldal létrehozása az elkövetkező napokban valósul meg, amit pártja internetes sajtótájékoztatón jelent majd be. Sikernek azt tartanák, ha legalább több tízezer vagy százezer szavazatot össze tudnának ily módon gyűjteni a volt igazságügyi miniszter távozása mellett. „Meggyőződésünk, hogy legalább ilyen nagy számok szükségesek ahhoz, hogy a kifejtett nyomás hatékony legyen” – magyarázta Zajac.

A polgári konzervatívok úgy döntöttek, ebben a formában fejezik ki az igazságügy miniszter asszony, Lucia Žitňanská javaslatának támogatását, aki a múlt hét folyamán fegyelmi eljárást kezdeményezett Harabin ellen, és büntetésként a bíróság éléről való eltávolítását javasolta. Az eljárás oka ezúttal a Legfelső Bíróság elnökének a bírák fizetési diszkriminációjának ügyében tanúsított tétlensége volt. Harabin ugyanis nem nyújtott be fellebbezést a pozsonyi járásbíróság döntése ellen, amely a pereskedő 11 bírának több mint 1 millió euró kifizetendő kártérítésre kötelezte a szlovák államot. A miniszter asszony szerint Harabin nem védte következetesen és megfelelőképpen Szlovákia érdekeit a per során, amire a legfőbb bíró úgy reagált, hogy tiszteletben kellett tartania az Alkotmánybíróság Tanácsának döntését, amely megerősítette a bírák fizetési diszkriminációjának tényét. 
„Az OKS Lucia Žitňanská miniszter asszonyhoz hasonlóan Štefan Harabin eltávolítását követeli a bíróság éléről. Harabin már hosszú ideje durván visszaél a hatalmával, lényegében úgy viselkedik a demokratikus bírósági rendszerben, mint egy önkényúr, mint a bíróság törvények felett álló ura” – nyilatkozta Zajac. Szerinte a Legfelső Bíróság elnöke ismételten és önkényesen megsérti a törvényt, a munkafegyelmet és fenyegeti a médiát.
Jelenleg 550 bíró nyújtott be panaszt az igazságügyi tárca ellen, további 150 bíró pedig saját bíróságát és a szlovák parlamentet perli azért, mert 4000 euróval kevesebb fizetésük volt, mint a speciális bíróság bíróinak. A játék összesen 70 millió euróról szól.

Felvidék.ma, TASR nyomán dé