29775

 Tavaly a 4. Perbenyiki segélytúráról hazafelé jövet egy ismerős lelkészházaspár meghívását elfogadva a Kerecsen Motoros Egyesület megállt a Krasznahorka váraljától néhány kilométerre fekvő Berzétén. A Mudi református lelkészházaspár ifjúsági istentiszteletet szervezett. A szertartást követően megmotoroztatták a lelkes gyerekeket, majd a házaspár otthonában vendégül látotta a motorosokat. Ekkor hallottak ők először a Perbenyiki segélytúráról és ekkor hallottak a motorosok is először a Berzétén épülő árvaházról.

Az árvaházban akkor a tartófalak és a tetőszerkezet voltak készen. Ekkor kigondolták, hogy a jövőben ide is szervezhetnénk egy segélytúrát a perbenyiki mintájára. Akkor azonban még úgy volt, hogy a Felvidéki Farkasok még egyszer megszervezik a Perbenyiki túrát. Szervezésbe kezdtek és 2011. június 25-én megrendezésre került Nagybalogon a Balogvölgyi Rockfesztivál a Berzétei Árvaház megsegítésére. Ezen a rendezvényen szóba került, hogy Pebenyikből legyen Berzéte. Nagyon sok jó embernek és motorosnak hála a rockfesztivál után két héttel pénzbeli és tárgyi adományt vihettek Berzétére. Az adomány átadását és megnézhetik a Magyar Interakítv TV-ben:  http://www.televizio.sk/2011/08/atadtak-a-nagybalogon-gyujtott-adomanyt-a-berzetei-arvahaz-javara/

A Felvidéki Farkasok hivatalos döntése a múlt hétvégén megszületett. Átadják a stafétát, mivel már javában működik a perbenyíki árvaház és nagyobb szükség lesz a segítségre Berzétén. Ezt a döntést a nagybalogi székhelyű Kerecsen Motoros Egyesület örömmel fogadta és együtt karöltve a két felvidéki motoros csapat berzétei túrát szervez 2011. szeptember 3-án és 4-én. A gyülekező szombaton a bánrévei határátkelőnél lesz 14.00-15.00 között, ahová minden motorost szeretettel várnak!

A Berzétei Túra programja:
2011.09.03. Szombat
14.00 – 15.00 – Gyülekező – a bánrévei határátkelőnél várjuk meg egymást
15.00 – Indulás
16.00 – Táborépítés – megérkezés a krasznahorkai kempingbe.
17:30 – A Krasznahorkai vár látogatása
19.00 – Filmvetítés a kitelepítésről, beszélgetés a film készítőjével Fehér Csabával
21:00 – Koncert – a 3nap húzza a talpalávalót

2011.09.04. Vasárnap
9:00 – Táborbontás
10:00 – Indulás Berzétére
11:00 – Istentisztelet és adományátadás
12:00 – Ebéd
14:00 – Pintér Béla ifjúsági koncertje a templomban

A kempingben 5 darab öt ágyas és 5 darab három ágyas faház található. Sátorozni is van lehetőség. A faházak foglalása Tóth Lászlónál tel.: +421 949 813 814
További információ Tóth András alelnöknél la +421 903 229 355 telefonszámon.

HE, Felvidék.ma