29633

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke újfenn annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke már megkapta a magyar állampolgárságot, és így már nem szlovák állampolgár.

Slota emlékeztetett arra, hogy Berényi még az év elején kérte a magyar állampolgárságot, és ha ezt megkapta – a jelenleg érvényben lévő törvények szerint – automatikusan elveszítette szlovák állampolgárságát. “Ha nem szlovák állampolgár, akkor pedig nem állhat egy olyan párt élén, melyet a belügyminisztérium is beiktatott” – tette hozzá Slota, aki szerint a Most-Híd elnöke, Bugár Béla is azt akarja elérni, hogy a magyar állampolgárság felvétele mellett a szlovák állampolgárság is megmaradhasson. “Azóta ismerem őt, amikor még nem Bugár Béla volt, hanem Vojtech Bugár. Hosszú utat járt be, a hazugságot és a képmutatást is érintve. Ez az ember még a saját anyját is képes meggyőzni arról, hogy nem magyar, hanem egy eszkimó”.

aktuality.sk, Felvidék.ma