30270

 Szeptember 17-én egy rendhagyónak nem mondható, érdekes eseményre került sor Szádudvarnokon. A kis község apraja nagyja, valamint környékbeliek sokasága gyűlt össze a falu főterén, hogy egy igazi Abaúji lakodalom részesei lehessenek.

A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ valamint Kassa Megye Kulturális Intézményének kezdeményezésében elindított Vándorfesztivál idei programjának egy falusi lakodalom hű felelevenítése volt a cél. Délután 14.00 órakor vette kezdetét a lakodalmi szokások bemutatója, melynek érdekessége lett, hogy egy igazi helyi esküvővel keveredett össze, mivel a véletlennek köszönhetően ezzel egyidejűleg a községben egy valódi házasságkötésre is sor került. A fesztiválos esküvői menet összekeveredve a valós esküvői menettel, nem mindennapi élményt nyújtott az ott lévők számára. A délutáni színes programot továbbá néptánccsoportok előadása, énekcsoportok, illetve népdalkörök dalai, népzenészek és gólyalábasok produkciói gazdagították. Sötétedésig szólt a lakodalmi nóta, járták a táncot, majd a tűz show, valamint a szemet gyönyörködtető tűzijáték zárta a napot. Az este folyamán pedig a Dűvő zenekar húzta a talpalávalót. A kultúrműsorok mellet kísérőprogramként esküvői fotók kiállítására, a térség borainak és jellegzetes ízeinek kóstolójára is sor került, valamint a jellegzetes kézműves foglalkozások bemutatása sem maradhatott el.

{phocagallery view=category|categoryid=275|limitstart=0|limitcount=0}  

Kalász Katalin, Felvidék.ma