bugar_bela_4

Komoly kétségek merültek fel az OKS-szel való további klubon belüli együttműködést illetően – mondta Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

Az OKS három képviselője a Most-Híd párt képviselői klubjának tagjaként nem szavazott bizalmat Iveta Radičová kormányának az európai mentőalapról való szavazás során. Bugár szerint ezért nehezen elképzelhető a velük való együttműködés a következő parlamenti választások során is. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy túllépjünk egy ekkora problémán, hogy az OKS, aki a klubunk részeként hozzájárul a kormány megdöntéséhez, a jövőben még egyezer ilyen esélyt kapjon. Megbuktathatnak egy másikat is. Nem hiszem, hogy ez így tovább működhet” – nyilatkozta Bugár a szlovák közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő c. vitaműsorában.

Bugár szerint az SaS olyan precedenst teremtett, amelyet Szlovákia 20 éve alatt még nem látott. Bár Szlovákia történelmében előfordult már, hogy az SDĽ képviselőinek egy része saját kormánya ellen szavazott, de a kormány akkor nem bukott meg. Bugár szerint Sulíkék nem fogták fel, hogy Radičová a szavazatok összekötésével kiutat kínál nekik a dilemmájukból. „Esélyt adott nekik arculatuk megtartására. Mondhatták volna: nem megyünk a saját kormányunk ellen, de továbbra is a mentőalap ellen vagyunk” – magyarázta. Bugár emlékeztetett arra is, hogy Sulík pártja egyszer már megszavazta a mentőalapot, most csak a bővítéséről volt szó. „Sulík kampányolt” – állapította meg az SaS szavazásával összefüggésben. Véleménye szerint az SaS koalíciókészsége a nullához közelít. „A következő kormánynak csak olyan pártok lehetnek a tagjai, akik tudják, mit jelent az euróövezet tagjának lenni” – tette hozzá Bugár.

Felvidek.ma, dé